Áprilistól is sokan állhatnak munkába Mohácson, tömeges közfoglalkoztatás indult újra
2013. március 05. kedd 18:57

Alaposan megnőtt az ügyfélforgalom az elmúlt napokban a városháza népjóléti osztályán: A közmunkaprogram keretében foglalkoztatottak százai felvétele zajlott.
- Március elsejétől 262 fő állhat munkába Mohácson - tudtuk meg Szabó Róbert osztályvezetőtől (képünkön). - Az úgynevezett mezőgazdasági program keretében jelenleg 85 személy dolgozhat, akik közül hetven fővel ez év december 31-ig, míg tizenöt fővel 2014. február 28-ig szóló munkaszerződést kötöttünk.
Feladatuk a város által korábban indított kertészeti munkák végzése a Mohács szigeti részen, illetve a városi oldalon ilyen célra biztosított területen, valamint Sombereken a Szociális Otthon gazdasági épületei hasznosítására létrehozott sertéstartást segítik.
Mint az osztályvezető elmondta, a különböző néven indított programok sorában további 177 személy foglalkoztatása vált most lehetővé, közülük 159 fővel március 1-től ez év október 31-ig, 18 fővel pedig december 31-ig szóló munkaszerződést kötöttek.
Az asztalos, kőműves, villanyszerelő, festő szakemberek mellett zömmel segédmunkások dolgoznak majd az intézmények különböző karbantartási munkálatainál, a játszóterek rendbetételénél. Bevonják őket a parkosításba, parkgondozásba, valamint a város tulajdonában lévő erdő takarításába, azaz a kiszáradt fákat vágják ki, bozótot, aljnövényzetet irtanak.
- A 262 személyt napi nyolc órában foglalkoztatjuk, a segédmunkások havi nettó bére 49.453 forint, a szakmunkásoké nettó 63.404 forint - jegyezte meg Szabó Róbert, majd hozzátette, hogy az önkormányzat áprilistól további 200 fő foglalkoztatását tervezi.
Mohácson 2012-ben 471 fő dolgozott márciustól évvégéig napi nyolc órában, és további 213 főnek kettő, illetve öt hónapos időtartamban napi hat órás foglalkoztatásban volt módja jövedelemhez jutni.
A Munkaügyi Központtól származó információ szerint 2013. januárban 17,9 százalékos volt a munkanélküliek aránya a városban.
Fotó: Á. M.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

