Alig változik a Duna vízállása, állnak a szállodahajók, a komp közlekedésében nincs fennakadás
2018. augusztus 18. szombat 15:54

Nincs érdemi változás a Duna vízjárását illetően: a folyó szintje alig változik, egy méter körül alakul, ami továbbra is súlyosan akadályozza a hajóközlekedést. A teherhajók csak félig, harmadáig rakodva járnak, a szállodahajók pedig vesztegelnek a kikötőkben. A mohácsi komp közlekedése egyelőre zavartalan.
Egyre nagyobb fennakadásokat okoz a hajóforgalomban a Duna rendkívül alacsony vízállása. A folyó magyarországi szakaszán a nagyobb merülési mélységű szállodahajók Budapest és Mohács között gyakorlatilag nem közlekednek. Rájuk vonatkozó, általános érvényű utasítás nincs, a kapitányok döntésén múlik, bevállalják-e az úttal járó kockázatot.
A tapasztalatok szerint egyre kevésbé, a hajók Budapesten és Bécsben vesztegelnek a kikötőkben, sőt, az egyik Mohácson kikötött üdülőhajó utasait is autóbusszal voltak kénytelenek továbbszállítani. Városunktól délre, Újvidéken szintén vesztegelnek üdülőhajók a nagyobb vízre várva.
A vízi teherszállítást szintén nehezíti az apály. A teherhajók, félig, harmadáig megrakva tudnak csak közlekedni, a rakományok egy részét pedig már inkább közúton szállíttatják el a fuvarozók. Mindez jelentős többletköltséggel jár a számukra.

A továbbiakat illető kilátások sem sok jóval kecsegtetnek. A legfrissebb, szombaton kiadott előrejelzés szerint a vízállás nem változik jelentősen, egy méter körül alakul, a jövő hét elejétől pedig az alá esik.
A mohácsi komp közlekedése ugyanakkor egyelőre zavartalan, semmilyen korlátozást nem kellett bevezetni. Naponta többször is ellenőrzik, biztonságosan közlekedhet-e az átkelőhajó, s amennyiben szükségessé válna, először a teherjárművek átszállítását állítanák le, azonban mindeddig erre sem volt szükség.
A rendkívül alacsony vízállás mellett is biztonságos átkelést segíti az a három évvel ezelőtt elvégzett, hetvenmillió forintos beruházás, amely során a városi oldalon több méterrel meghosszabbították a rámpát, amit azt megelőzően a folyó sodrása egyszerűen elmosott, ami miatt többször is szükség volt forgalom korlátozására, a mostanit meghaladó vízszintek esetén is.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- A széchenyis diákok is Székelyfölddel...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Sombereken, egy családi házban...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Földen fekvő férfit vertek meg egy...

