Aláírásgyűjtésbe kezd a Jobbik Mohácson, Csorbai lemondását követelik
2019. november 09. szombat 09:58

Nem szabad hagyni, hogy Mohács nevén csorba essen, ezért a Jobbik Csorbai Ferenc jelenlegi polgármester lemondását követeli, s a jövő héten aláírásgyűjtésbe is kezdenek - jelentette be pénteken Schwarcz-Kiefer Patrik, a párt megyei közgyűlési képviselője.
A balliberális pártok - köztük a Jobbik - mohácsi szervezetei már a választást megelőzően is visszalépésre szólították fel az MSZP-s polgármesterjelöltet, Csorbai Ferencet, azonban ő ennek nem tett eleget, s egyedüli jelöltként elindult a voksoláson.
Dacára ígéretének, hogyha kevés voksot kap, lemond, elfoglalta hivatalát.
Ezt követően a Fidesz is távozásra szólította fel, a Jobbik pedig nyílt levélben kérte tőle ugyanezt.
Utóbbi válasz nélkül maradt.
Schwarcz-Kiefer Patrik, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője pénteki, Mohácson tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, jövő héttől aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy elérjék Csorbai lemondását.
- Az utóbbi időszakban negatív kontextusban jelent meg Mohács a sajtóban, nem szabad hagyni, hogy a város nevén csorba essen - jelentette ki.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

