Aki rajzban mondja el: fényes jövő várhat a fiatal mohácsi tehetségre, Kalkán Dórára

2016. október 31. hétfő 14:50

Aki rajzban mondja el: fényes jövő várhat a fiatal mohácsi tehetségre, Kalkán Dórára

Nem mindennapi támogatásban részesült Kalkán Dóra, a tehetséges mohácsi rajzos. A fiatal lány „A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj" nyertese lett, így 491 000 forinttal támogatják Dóra képzőművészeti munkáját.

A 19 éves Kalkán Dóra Mohácson született, a Brodában végezte az általános iskolát, jelenleg a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium végzős diákja. Elmondása szerint a rajzolást már egész fiatal korában kezdte, kezdetben édesapjával rajzoltak otthon, legfőképpen halakat. Négy és féléves korában aztán úgy döntöttek a szülei, elviszik egy rajzszakkörre.

- A rajztanár látott bennem tehetséget, így azonnal bekerültem a szakkörösök közé. Nem sokkal később már a „szombati szakkörösök" elit csapatában találtam magam, ahova azok jártak, akik kitűntek a tehetségesek közül is  - idézte fel a kezdeteket Kalkán Dóra.

Ez a rajz az OKTV Rajz-és vizuális kultúra első fordulójára készült: 

 

A rajz iránti szeretete azóta is tart, heti három alkalommal jár el az órákra. Rajzolás nélkül már el sem tudná képzelni az életét, és ez az a művészeti ág, amellyel később is foglalkozni szeretne.

- Nem gondolkozom nagyon másban. Ezen a téren látom és érzem magamban azt a pluszt, ami kiemel az átlagból. Bár imádok szervezni és rendszerezni dolgokat, úgy érzem, hogy a rajzban tudok leginkább kiteljesedni és érvényesülni - mesélte a Mohácsi Újság.hu-nak a fiatal tehetség.

A jövőre nézve azonban csak az a biztos, hogy rajzzal kapcsolatos szakon szeretne tanulni, később pedig ehhez kapcsolódó munkát találni. Alkotásainak híre van, több felkérést is kapott már.

- A szakkörön már tízéves koromban megtanultam a geometria alapjait, a perspektíva, az axonometria, és a vetületi ábrázolás tudományát. Felkértek logók tervezésére, rajzok készítésére, próbára tettem magam a plasztikában is, domborműveket terveztem és készítettem. Jelenleg az ipari termék - és formatervező mérnök, illetve a tervezőgrafikus szakban gondolkozom.

Dórinak áprilisban lehetősége adódott egy Tehetségtámogató pályázat benyújtására, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdetett meg.

 

Ez az alkotás egy amerikai rajzpályázat kapcsán született: 

 

- A teendőm csupán annyi volt, hogy a Támogatáskezelő által üzemeltetett Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerbe kellett regisztrálnom. Pontosan, részletesen kellett minden eddigi eredményemről, média-megjelenésemről beszámolnom, illetve számos kérdésre válaszolnom, valamint költségvetést benyújtanom. Bonyolult volt nagyon, de sikerült.

Dóri azonban nem csak a rajzban, a tanulásban is jeleskedik. Az iskola és a rajzolás mellett nincs sok szabadideje, ugyanis rengeteg órája van egy héten. Ezenkívül különórákra is jár, hogy az érettségije minél jobban sikerüljön, ez is bizonyítja a tizenkilenc éves lány szorgalmát, akire minden bizonnyal fényes jövő vár a művészetben.

Dittrich Zsófia