Akár Pogányból is elrepülhetünk a válogatott nyolcaddöntős meccsére Franciaországba
2016. június 21. kedd 16:51

Elképzelhető, hogy Pogányból is indul charterjárat a magyar válogatott nyolcaddöntős mérkőzésére, Franciaországba, értesült a Pécsi Újság. hu. Úgy tudjuk, nem kizárt, hogy az önkormányzat is támogatja valamilyen formában az utazást, így a piaci árnál valamelyest olcsóbban szurkolhatnánk a helyszínen. Feltéve persze, hogy továbbjutunk, amire azért nagyon jók az esélyeink. Akinek nincs jegye, az UEFA honlapján még vásárolhat.
Egyelőre még nem dőlt el, hányadik helyen végez a csoportjában a magyar válogatott, így azt sem lehet tudni, kivel és hol játszunk továbbjutásunk esetén legközelebb. A kedd délután szóba jöhető variációk alapján szombaton Lens-ban, esetleg Lille-ben, vasárnap Toulouse-ban, végül az utolsó eshetőség szerint hétfőn Nizzában léphetünk pályára.
Mindennek persze alapfeltétele, hogy továbblépjünk a csoportunkból, amire már kedden, játék nélkül is van esély, abban az esetben, ha a németek megverik az észak-íreket.
Ha ez nem így történne, magunk is dönthetünk a sorsunkról, ha szerdán megverjük Portugáliát, biztosan továbblépünk, de még egy döntetlennel is lehetünk elsők a csoportunkban. Ha kikapunk, s a többi eredmény számunkra kedvezően alakul, akkor is nyolcaddöntős a válogatott.
Így vehetünk jegyet
Aki a korábbi értékesítés során „csapatkövető" jegycsomagot (Follow My Team, FMT) vásárolt, és országa válogatottja továbbjutott, az jogot szerzett arra, hogy az egyenes kieséses szakasz szóban forgó mérkőzéseire is jegyet vásároljon. Nekik csak érvényesíteniük kell a foglalásukat. Akinek nincs jegye, az a nyolcaddöntő előtt még vásárolhat, az UEFA jegyportálján keresztül, ennek részletei azonban még nem ismertek.
Arra a mérkőzésre minden bizonnyal nagyon sokan lesznek kíváncsiak a helyszínen, már most sokan szervezik az utazásukat. Az ő helyzetüket könnyítheti meg az a fejlemény, hogy értesüléseink szerint charterjárat(ok) indulhatnak Pogányból a meccs helyszínére. Úgy tudjuk, az önkormányzat fontolgatja annak lehetőségét, hogy közreműködése révén a piaci árnál olcsóbb legyen a repülőjegy ára. Ennek részleteiről még zajlanak az egyeztetések, de információink szerint jó esély van a megoldásra.
Ez a gyakorlatban várhatóan azt jelenti majd, hogy mintegy 70 ezer forintért oda-vissza megjárhatjuk Franciaországot. (Összehasonlításképp: a Budapestről induló szurkolói repülőgép-járatokra százezer forintnál is drágábbak a jegyek.) A pogányi reptér adottságai miatt negyven-negyvenöt főt szállítani képes repülőgépekről lehet szó, az elképzelések szerint a meccs napján lenne az indulás, s a mérkőzés lefújása után egy-másfél órával később már haza is repülhetünk.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Ilyenek voltak a mindennapok a...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...