Aggódnak is, nem is a Duna bal partján élők: van, aki minden eshetőségre felkészült
2013. június 09. vasárnap 20:09

A Duna bal partján, Mohács-szigeten megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e tartani az áradástól: a többség nyugodt, de hallani olyan családról is, amely már összepakolta a legszükségesebb holmikat, tartva attól, hogy időlegesen esetleg máshová kell költözni.
Újmohácson, az árvízvédelmi töltéstől alig pár méterre fekvő Mezőszél utcában lakó Németh Imre kerek perec kijelenti: nem fél.
- Öt éves koromban, az 1965-ös árvíz idején ugyanitt laktam a szüleimmel és a húgommal. Igen, akkor kitelepítettek bennünket. Az azóta emelt védművet maximálisan biztonságosnak tartom, mind a teherbírása, mind a magassága bőven elég ahhoz, hogy megvédjen minket. Figyelem a híreket és úgy látom: az önkormányzat, az érintett hatóságok, szervezetek teszik a dolgukat, s ha netán valami baj is történne errefelé, elég segítség érkezik, hogy azt elhárítsa. S ahogyan korábban, most is számíthatnak a szigetiek együttműködésére: szükség esetén a többség biztosan itt lesz, ha homokzsákokat kell tölteni és pakolni. Hogyne, jövök én is...
A nem sokkal messzebb lakó Grabovica Dzsemal óvatosabban fogalmaz:
- Félni nem félek, de azért némi „egészséges" aggodalom legyen az emberben. A mostani áradás mégis csak rendkívüli, többfelé évszázados rekordok dőltek és dőlnek meg ezekben a napokban. A természetet, s a benne rejlő erőket mindenkor tisztelni kell. A Dunát is. Azt mondom: minden eshetőségre fel kell készülni. Itt, a folyótól, az ártértől kőhajításnyira élek a családommal, itt van az otthonunk, a javaink, mindenünk. Bőven volna veszíteni valónk...
A téma kapcsán egy fontos dologra ezúton is felhívnánk a figyelmet: a szennyvíztárolók, szikkasztók, emésztők fedelét az ingatlanok tulajdonosai szíveskedjenek megfelelően lesúlyozni, rögzíteni, hogy azokat a magas vízállás semmiképpen se tudja elmozdítani, s a gyűjtők tartalmát kimosni.
Képünkön: Szó szerint a "kertek alatt" a Duna a Mohács-szigeti üdülőterületen.

Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...