Adventi szeretetnap fenyőfadíszítéssel, ruha- és ételosztással a város főterén
2015. december 15. kedd 05:13

Az ünnepváró programok sorában idén is adventi szeretetnapot tartanak szerdán, december 16-án Mohácson a Széchenyi téren.
A város óvodásai és iskolásai alkotta csoportok egy-egy fenyőfát díszítenek fel a Széchenyi téren délelőtt fél 11-től. A fenyőket díszítők versengenek is, ám valamennyien ajándékot kapnak a munkálkodásukért, míg a karácsonyfák a helyi szociális intézményekben és a kórházban ápoltaknak viszik el az ünnep hangulatát.
A Széchenyi István Általános Iskola énekkarának műsora és a gyerekek alkotta szeretetlánc zárja a délelőtti programot, délután négy órától pedig az adventi szeretetnap alkalmából az ingyenes ételosztás kezdődik: ezúttal krumpligulyást, mazsolás kalácsot, pogácsát és forró teát kínálnak a megjelenőknek, amit a Széchenyi téren felállított sátorban asztalok mellett fogyaszthatnak el. A helyszínen egyúttal felnőtt- és gyermekruhák közül is lehet válogatni.
Az adventi szeretetnap támogatói számos magánszemély, vállalkozó és vállalkozás mellett a Mohács-Kölked Református Társegyházközség, a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Sebaj Egyesület, a Pándy Kálmán Otthon, a Mohácsi Kórház, a Kisfaludy Károly Gimnázium és Mohács Város Önkormányzata.
Képünk archív felvétel a múlt évben első alkalommal rendezett adventi szeretetnapon fenyőfát díszítő gyerekekről
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így választ országgyűlési...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- A mohácsi születésű rapper, Ősi...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...

