Adni, kapni jó: hasznos adományok érkeztek a Perényi utcai gyermekotthonba
2014. február 24. hétfő 17:32

A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ mohácsi gyermekotthona 2008 májusa óta működik a Perényi utcában. A húsz férőhelyes létesítménybe, ahol pillanatnyilag tizennégyen laknak, egy brit székhelyű, Mohácson is jelenlévő hipermarket lánc valamint a megyei napilap vitt értékes és hasznos adományokat február 18-án.
Megkeresésekből akad szép számmal - mondta Trábert József mohácsi áruház igazgató, akitől megtudtuk: igyekeznek minél többeknek segíteni, előtérbe helyezve a gyermekeket és a sportot. Ezért is hoztak az otthonnak egy automata mosógép és egy porszívó mellett sportszereket.
Bencsik Kata, az újság marketing menedzsere kiemelte, hogy tavaly is sok akciót szerveztek, melyekbe az olvasóikat is bevonták. A gyermekotthon tombolája részére pedig egy a lap gondozásában kiadott szakácskönyv néhány példányát ajánlották fel.
- Mi egy nagy olasz-roma família vagyunk hangoskodással és vidámsággal - nevetett Aratóné Győri Eleonóra, a gyermekotthon vezetője, amikor a mindennapokról kérdeztük.
Arra az esetre, ha egy jó tündér hallaná beszélgetésünket, hozzátette: leírhatatlanul boldogok a most kapott eszközök miatt, de hasznát vennék egy mikrohullámú sütőnek és egy szendvicssütőnek is, illetve örülnének, amennyiben segítséget kaphatnának nyári programjaikhoz.
Rónai Ibolya, szakmai asszisztens, a kézműves foglalkozások vezetője, aki „kijárta" a támogatást, úgy fogalmazott: bár nehéz a nagy multik közelébe férkőzni, de a mohácsi áruház igazgatójával szerencséjük volt, hiszen készséges partnerre találtak személyében.
Képünkön: a multicég és a napilap képviselőitől veszik át az adományokat az otthon munkatársai és a gyerekek.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

