A temetői szolgáltatásokról szóló rendeletet elfogadta a testület
2013. december 12. csütörtök 12:32
Mohács képviselő-testülete az év utolsó önkormányzati ülésén, december 12.én döntött egyebek mellett a jövő évi temetkezési díjakról, s egyúttal rendeletben szabályozta a szociális temetkezést.
Ahogy a helyi hatáskörben megállapított közszolgáltatások díja esetében a 2014-re megállapított különböző tarifákat átlagosan az infláció mértékével, azaz 2,29 százalékkal emelte meg Mohácson a testület, úgy a temetői szolgáltatások esetében is az ilyen mértékű drágítást tartották indokoltnak.
- Törvényi kötelezettségünknek kell eleget tenni a szociális temetkezések helyi rendeletalkotásával, bár annak a végrehajtásában vannak ellentmondások, ezért biztos, hogy ez téma lesz még a jövő évi önkormányzati üléseken is - hangsúlyozta Szekó József polgármester, miután e napirend - a tanácskozás rövid időre történő felfüggesztését követően - megismételt szavazásra kapta meg a jelenlévő képviselők szavazatainak minősített többségét.
R. T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...

