A Széchenyi tér sarkán álló óratorony két számlapja újra mutatja a pontos időt
2014. szeptember 02. kedd 17:41

A Mohács főterének sarkán álló hirdetőoszlop tetején a zenélő óra több mint egy évvel ezelőtt pontban délben, esetleg éjfélkor állt meg, ugyanis folyamatosan 12 órát mutatott.
- A Városvődő Egyesület idén nyáron elhatározta, hogy megpróbálja megjavíttatni a működésképtelen szerkezetet. Hamar kiderült, hogy az óra közel 30 éves alkatrészei már nem javíthatók, így új vezérlőmű beszerzése vált szükségessé. Augusztus 28-án, több mint 300.000 forintos költségen sikerült új vezérlőszerkezetet és két új óraművet beépíteni a toronyba, így két számlap újra mutatja a pontos időt a Mohács belvárosában közlekedőknek - mondta M. Bugarszki Norbert,a Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke.
Megjegyezte, hogy az eredeti négy óraszerkezetből most csak kettő beszerzésére volt fedezet, de a városvédők tovább gyűjtik a forrásokat ahhoz, hogy a másik két toronyablakba is új óra kerüljön. Ez további 90.000 forintba kerül majd.
Képünkön: a zenélő óra újra működik és egyelőre két számlapja mutatja a pontos időt.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Két autó ütközött Pécsett, mentők is...
- Mérget ivott és felvágta az ereit egy...
- Két embert gázoltak el szándékosan...
- Brutál bírságot kapott a Lidl a...
- Pályázatot írtak ki új alkotások...
- Hamarosan postán érkeznek a nyugdíjas...
- A lakosság segítségére számítanak a...
- Várhatóan tovább csökken a...
- A mohácsi katolikus temetőben a...