A Sportarénában zárja születésnapját ünneplő évét a Halott Pénz

2019. augusztus 19. hétfő 13:11

A Sportarénában zárja születésnapját ünneplő évét a Halott Pénz

Tizenöt éves születésnapját ünneplő évét egy nagykoncerttel zárja le a Halott Pénz december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők. 

 

 

A Halott Pénz 15 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult Pécsett, majd héttagú zenekarként folytatta, amely az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb formációja lett.

Az áttörést 2013 és a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című (sorrendben harmadik) lemez hozta meg számukra. Az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala vagy a

Minden szobába kell álom című slágert is tartalmazó anyag 2014-ben Fonogram-díjat kapott az év hazai rap vagy hiphop albuma kategóriában. Az elismerést egy évvel később a Valami van a levegőben című dallal két kategóriában is átvehették.


A 2016-ban elkészült Ülni.Örülni.Megőrülni. című lemezen a Darabokra törted a szívem, a zenekar eddigi egyetlen (eredetileg a Bergendy által játszott szám) feldolgozása is szerepel.

Abban az évben az első Petőfi Zenei Díj átadáson ezt az év dalának választották, a Halott Pénz lett az év zenekara, de megkapták az év videoklipjének (a Wellhellóval közös Emlékszem, Sopronban) járó szobrocskát is.

A következő évtől a hazai fesztiválok állandó fellépőivé váltak, bejárták az országot, sorra születtek az új dalok és klipek, amelyek újabb díjakat hoztak a zenekarnak. Tavaly háromállomásos, teltházas arénaturnéval kezdtek, majd erdélyi fellépések után a hazai fesztiválok nagyszínpadain folytatták.

MTI