A rózsákon, évelőkön kívül közel kilencezer virágtő díszíti idén a város utcáit, parkjait
2013. május 30. csütörtök 18:20

Mohácson a virágágyásokban és az edényekben levirágzott több mint 2200 tulipán- és nárciszhagymát, valamint hétezernél több tő árvácskát szedtek ki az elmúlt napokban, és helyettük egynyári virágokat, illetve évelőket ültettek.
- Közel kilencezer palánta ültetése fejeződött be a városban - tudtuk meg Kövesdi Katalintól, a városháza főkertészétől. A virágzó növények fajtáját sorolva elmondta, hogy a közterületek virágágyásaiba, valamint a virágtartó edényekbe a begónia két fajtáját, egy alacsonyabb, illetve egy magasabbra növőt ültettek. Ugyancsak kétféle szalvia, az úgynevezett lisztes, és a sima paprika virágnak ismert sokféle színben pompázó változatát láthatjuk.
A petúniák, a büdöskék, a záporvirág, a bojtocska szintén különböző színekben nyílik már most is, futó szegélydísznek pedig több helyen portulácskát, ismertebb nevén porcsinrózsát ültettek. A Millenniumi emlékműhöz az árnyékot tűrő hamvaska között a színes levelű virágcsalánok került, a városháza erkélyét pedig a korábbi évekhez hasonlóan futó petúnia díszíti. Újdonság a hajnalka évelő változata, e növénynek is két fajtáját telepítették.
- Csak a volt Felszabadulás lakótelepre 1200 palánta került idén, ahol az edényeken kívül két virágágyást is betelepítettünk egynyári virágokkal - említette a főkertész, majd megjegyezte azt is, hogy új virágágyást alakítottak ki a Mozinál, az OTP-vel szemben lévő növényzetét teljesen felújították, továbbá a Mohácsi Jenő utca és a Pécsi úti autóbuszváró között most létesített virágágyásba tearózsát, talajtakaró rózsát, levendulát és pünkösdi rózsatövet ültettek.
A növények gondozását a főkertész felügyelete mellett közhasznú foglalkoztatottak végzik. A rendszeres öntözés is megoldott, erre a célra harmadik éve van egy kisteherautó, melynek a platóján elhelyezett két tartályból szivattyú emeli ki a locsolóvizet.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével

