A PTE-n is elindult a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram

2019. február 15. péntek 15:08

A PTE-n is elindult a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2019. február 15-én bemutatta a Tanítsunk Magyarországért (TM) egyetemi mentorprogramját a Pécsi Tudományegyetem, a Klebelsberg Központ (KK), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közreműködésével. 

 

 

A 2018/2019-es tanév második félévében a Pécsi Tudományegyetemen is elindult a Tanítsunk Magyarországért kurzus, amelynek sikeres teljesítése előfeltétele a mentorálás megkezdésének. Az érdeklődés a hallgatók részéről messze felülmúlta a program szervezőinek várakozásait: a hallgatók számára eredetileg megnyitott 80 férőhely kevesebb, mint egy nap alatt belelt, majd az ezt követő több, mint 20 fős bővítés is szinte azonnal. Az egyetem beszámolója alapján lenne igény további bővítésre, de szeretnék megtartani a kisebb, maximum 25 fős csoportokat, megőrizve a kurzus személyesebb, gyakorlatorientált jellegét.

A PTE hallgatói Campus-csomagban tudják felvenni a kurzust, amelynek célja, hogy felkészítse a hallgatókat a nehezebb helyzetben lévő fiatalok mentorálására. Az alapozó kurzust követően konzultációs kurzus támogatja folyamatosan a mentorálást végző hallgatókat. Ennek során egyetemi szakemberek segítenek a felmerülő kérdések megválaszolásában, a kihívások megoldásában.

Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a hallgatóknak, hogy ekkora érdeklődést mutattak a program iránt, és több mint 100-an vették fel a kurzust, amely 25%-kal nagyobb az eredetileg kitűzött hallgatói létszámnál, de még ennél is jóval több az érdeklődő. Az államtitkár elmondta, hogy a programot két felismerés alapozta meg. Az egyik, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján azoknak a diákoknak az eredményei, akiket kortárs mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak, amely olyan mintha minden évben 2-3 hónappal többet töltenének az iskolában.

A másik felismerést az ország különböző, nehezebb helyzetben lévő - azaz a munka- és továbbtanulási lehetőségektől messzebb elhelyezkedő - kistelepülésein tett látogatások alapozták meg, amelyek rámutattak, hogy a diákok számára a legnagyobb kihívást a középiskolába történő belépés és eredményes helytállás jelenti. A Tanítsunk Magyarországért célja ezek alapján, hogy az általános iskola és a középiskola határán legyenek a kisdiákokkal olyan egyetemi mentorok, akik segítik őket az átmenetben. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy kihozzák magukból a maximumot - legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke beszédében kiemelte, hogy iskolaigazgatóként közel tíz éven át vezetett középiskolai mentorprogramot, amelynek során személyesen tapasztalta, hogy a közös tanulás meghatározó élmény úgy a középiskolások, mint a kistelepülésen élő általános iskolások számára, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is tovább élnek.

A mentorprogram tájékoztató rendezvényén dr. Beck Zoltán egyetemi oktató, a PTE Zenélő Egyetem szakmai igazgatója, a 30Y zenekar frontembere is rövid beszédet mondott arról, hogy az ő életének alakulásában milyen szerepet játszott a mentorálás.

Forrás: PTE