A piac valamikor a kofáké volt, mára eluralták a zöldségesek, ruhaárusok

2013. március 29. péntek 10:03

A piac valamikor a kofáké volt, mára eluralták a zöldségesek, ruhaárusok

Őstermelőt háromnál többet se lehetett találni a legutóbbi piaci napon Mohácson, holott szerda lett volna az utolsó nap, amikor a húsvétra szánt étkekhez - hiszen a sonkán, tojáson kívül nyilván más is kerül az ünnepi asztalra - be lehetett volna szerezni a hozzávalókat.

Ami a húsvétot illeti: füstölt árut az a három kereskedő kínált most is, akik minden szerdán és szombaton várják a vásárlókat. A darabolt combhúsnak kilóját 2000-2200 forintért, a füstölt csülköt 800-tól 1600 forintig árulták attól függően, hogy első-, vagy hátsó lába volt a disznónak. A szalámi kilójáért kétezer-kétezernyolcszáz forintot kértek, a vékony kolbászért ezer forintot.

- Olcsóbban is meg lehet venni a szalámit, és a sonkát. Az adja kétezer forint körül, aki frissen viszi piacra, de a mienk három hónapja került le a füstről, már jól beszáradt - mondta a dávodi kereskedő, aki évek óta hozza Mohácsra a maga készítette hurkát, kolbászt, szalámit disznósajtot, szalonnát, sonkát.

Tojást több helyen kínáltak, de saját baromfiudvarból csupán egy asszony árult, ő a szép nagy, barnahéjúak darabjáért 40 forintot kért. A mézet, házilag szőtt rongyszőnyeget árusítók mellett még hárman ácsorogtak pár zacskó dióval és tarkababbal a beton asztaloknál, akikről lehetett tudni, hogy nem viszonteladók.

Amúgy zöldség-, sárgarépa, saláta, alma, krumpli, hagyma, káposzta, kelkáposzta, karfiol, retek, zöldhagyma minden standon bőségesen volt a kereskedőknél - de vevő náluk is igen ritkán fordult meg. Valamikor a viszonteladók foglalták el a kisebb területet a piacon, és a kofák tolongtak a helyekért. Akkor azt tartották, hogy Mohács-sziget a városnak, de még Pécsnek is az éléskamrája. Szerdán a szigetből egyetlen árus sem jött Mohácsra.

Képünkön: A füstölt árut rendszeresen piacra hozó kereskedők egyike.

B. M. Fotó: Á. M.