A pécsi zenekar megfűszerezi budapesti koncertjeit
2015. január 15. csütörtök 14:00
Gasztronómiai különlegességgel fűszerezik budapesti koncertjeiket a Pannon Filharmonikusok: a közönséget Segal Viktor séfnek a hangversenyekhez megálmodott finomságai várják február és május között a Művészetek Palotájában.
A koncerteket felvezető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a pécsi székhelyű zenekar igazgatója elmondta: minden évben igyekeznek valamivel különlegessé tenni fővárosi hangversenyeiket, idén programjukkal és szó szerint is a budapesti zenei élet fűszere szeretnének lenni, ezért Segal Viktor séfet kérték föl arra, hogy az idei évadból hátralévő négy Müpa-beli koncertjükre készítsen az elhangzó művekhez illő ételeket.
A négy koncerten a zenekar olyan szólistákat lát vendégül, mint Bogányi Gergely, Miklósa Erika, Szergej Szlovacsevszkij orosz csellista, valamint az évad rezidens szólistája, Kelemen Barnabás - sorolta Bogányi Tibor vezető karmester, aki mellett Vass András állandó karmester és két vendégdirigens, Cristian Mandeal és Christian Schumann is vezényli majd a zenekart a budapesti sorozaton.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

