A népszerű szederkényi háziorvos sérült meg a balesetben
2018. augusztus 10. péntek 16:35

Lapunk információ szerint dr. Ofodil Solomon Nambi, vagy ahogy mindenki ismeri, a szederkényi Csokidoki szenvedett súlyos sérülést a csütörtökön délután történt balesetben Babarc és Lánycsók között.
Csütörtökön délután az 57-es számú főúton, Lánycsók közelében lesodródott és fának ütközött egy személygépjármű, adta közzé a Katasztrófavédelem.
Az autó az ütközéstől az árokba borult és fejtetőre állt, a sofőr beszorult.
A mohácsi hivatásos tűzoltók két egységgel vonultak a helyszínre. A mentőszolgálat szakemberei a beszorult személy ellátását megkezdték, majd a tűzoltók feszítővágó berendezés alkalmazásával megfelelő teret biztosítottak a sérült kiszabadításához, illetve segítettek a kiemelésben is.
Ezt követően a járművet kézi erővel a kerekeire állították, áramtalanították, átvizsgálták.
Az eset kapcsán a gépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították.
Lapunk úgy tudja, a balesetben dr. Ofodil Solomon Nambi, a szederkényi háziorvos sérült meg.
Az örökké vidám, nagy népszerűségnek örvendő Csokidokinak ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk!
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja nem találnak egy...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A népszerű szederkényi háziorvos...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Kis Grófo, Opitz Barbi és utcabál is...
- Köszöntjük Mohács új díszpolgárát,...
- Ilyen még nem volt Mohácson:...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...