A nemzetközi palotajátékok alkalmából Visegrádon népszerűsítették a busójárást
2014. július 16. szerda 16:35

A napokban a harmincadik Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok vendégeként mutatkozhatott be a Busóudvar, illetve a 2009-ben az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára felkerült busójárás. A friss élményekről Rosta Endre, a Búsóudvar vezetője számolt be a MohácsiÚjság.hu-nak.
- Januárban, a farsangunk előtt a Millenáris Parkba kaptunk meghívást, mint kiállítók, és akkor merült fel egy visegrádi barátomban a gondolat, hogy látogassunk el a palotajátékokra. Viszonzásképpen a jövő évi busójáráson Visegrád szerepelne díszvendégként saját standdal. Így jött létre a kapcsolat a két város között - emlékezett Rosta Endre.
- Az érdeklődők túlnyomórészt magyar és szlovák családok voltak, a magyarok közül többen már megtapasztalták a busójárás hangulatát - közölte a Busóudvar vezetője.
Rosta Endre külön kiemelte azt az örvendetes meglepetést, amikor kétbusznyi japán turista érkezett és jól kivehetően a „busó" szót mondogatták - mint kiderült, nem véletlenül: akadtak köztük, akik már jártak téltemető, termékenységvarázsló ünnepünkön.
Élő busókat ugyan nem vitt Visegrádra a mohácsi küldöttség, viszont lehetőséget kapott egy egészalakos, életnagyságú busóbábu kihelyezésére, ez volt az ő megállító táblájuk, melyre valóban sokan felfigyeltek.
- Az arra járók előszeretettel próbálgatták az álarcot, a kereplőt és kolompot, de nem csak így ismerkedhettek a látogatók a busójárással. Mohács TDM irodájának igényes, többnyelvű szóróanyagai és a személyes beszélgetések is nagyban hozzájárultak a busójárás eredményes népszerűsítéséhez és standunk sikeréhez - húzta alá a Busóudvar vezetője.
Képünkön: sokan szívesen fényképezkedtek az életnagyságú busófigurával Visegrádon. (Fotó: Rosta Endre)
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

