A NAV is akciózott a Föld Napja mohácsi zárórendezvényén - de csak bemutató jelleggel
2015. május 10. vasárnap 20:20

Emlékfutás, bringázás, az adóhivatal kutyás bemutatója is a programok része volt a Föld Napja mohácsi zárórendezvényének a Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics István Iskolája szervezésében a hétvégén.
Cseténé Máy Zsuzsanna intézményvezető köszöntő szavai után az iskola diákjai közös emlékfutással tisztelegtek Oláhné Buchammer Éva, az intézmény fiatalon elhunyt, szeretett testnevelés-földrajz szakos tanárnője emléke előtt.
A futást követően az alsó tagozatosok gimnasztikai gyakorlatok után külön programokon vettek részt: az első-, második osztályosok a téglagyári gödörhöz, míg a harmadikosok és a negyedikesek Sátorhelyre kerékpároztak, ahol érdekes és színes program várta őket. A felső tagozatosok bemelegítését Szabó Zsolt és Timótity Zorán ökölvívó edzők, valamint Papsity István 7.a osztályos tanuló irányította, majd az MTE ökölvívó szakosztályának bemutatója következett, sőt, a tanulók maguk is felpróbálhatták a felszereléseket, és a sportág alapjaival is ismerkedhettek.
A programsorozat részeként a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársai, Barlai Krisztina és Kónya Nándor gazdasági ismeretekről adtak tájékoztatást. Az iskola udvarán kutyás bemutatót is tartottak a NAV szakemberei, egy utcai autós ellenőrzést szimuláltak, amely során cigarettacsempészt tartóztattak le.
A tanulók megismerkedhettek különféle gyógynövényekkel és gyógyteákat kóstolhattak. Dankó Zsuzsanna a Baranya Víz Zrt. mohácsi üzemigazgatósága kollégája előadást tartott a víz fontosságáról, élettani hatásairól és tulajdonságairól. A nap során az osztályfőnökök szervezésében játékos feladatlapokat oldottak meg a tanulók, s a több hetes programot az osztályok közötti játékos sorverseny zárta.
Képünkön: emlékfutás Oláhné Buchammer Éva tanárnő tiszteletére.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Elakadt kamionhoz riasztották a...

