A mohácsiakat is várják a postások jubileumi bringatúrájára vasárnap
2017. június 17. szombat 06:37

A Magyar Posta 2017-ben ünnepli önállóvá válásának 150. évfordulóját. A jubileum alkalmából lebonyolításra kerülő ünnepi eseménysorozat egyik rendezvénye Mohácsot is érinti.
A Magyar Posta nagy hangsúlyt fektet a szabadidő sport, az egészséges testmozgás támogatására. A posta dolgozói, hozzátartozói részére elsősorban a Postás Sportegyesület biztosítja a kedvezményes egyéni és csoportos sportolás lehetőségét.
Idén az az évforduló jegyében nagyszabású, „Kerékpártúra az országhatár mentén" elnevezésű sportprogramot szerveznek.
A program célja több mint 1800 km megtétele minél jobban megközelítve az országhatárt, biztonságos, kerékpározásra alkalmas útviszonyok mellett, naponta mintegy ötven kilométert megtéve.
A túra 2017. május 4-én a születésnapi nyitó ünnepségen kezdődött és 2017. októberében a Postai Világnappal zárul.
A kerékpáros esemény most szombaton és vasárnap Mohácsot is érintik, a Villány - Mohács és Mohács - Baja szakaszokon. A kerékpártúra nyilvános, ahhoz az érintett településekről, vonzáskörzetükből is bárki csatlakozhat.
A Mohács - Baja közti, 33 kilométeres szakaszra nevezők vasárnap reggel háromnegyed kilenckor találkoznak a kompnál, a dunai átkelés indul a kerékpártúra Bajára a Duna töltésén.
A kitartóak egy rövid pihenő után indulnak közösen Bajáról vissza Mohácsra, egyéb visszautazási módot egyénileg szükséges megoldani.
Képünk illusztráció.
Forrás: EQM - Fotó: MTI/Varga György
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...

