A mohácsi tűzoltók nyerték meg a lánglovagok megyei szakmai versenyét
2019. június 13. csütörtök 16:20

Szerdán került sor a megyei tűzoltó szakmai versenyre, amit Komlón rendeztek meg.
A szakmai versenyen a megye hivatásos tűzoltó parancsnokságainak tűzoltóiból álló csapatok mérték össze tudásukat elméleti- és gyakorlati szinten egyaránt.
A megnyitót követően előbb egy elméleti tudásszint felmérőt írtak a tűzoltók külön irányítói, beosztotti és gépkocsivezetői kategóriában, majd ezt követték a gyakorlati feladatok:
életmentés füstel telített helységből,
vezetéstechnikai felmérő,
tűzoltási feladat (osztott sugár szerelése, cél leküzdésével),
műszaki mentési feladat (viharkár felszámolása),
életmentési feladat mélyből.
A feladatok végrehajtása során mind a szakmai szempontok követése, mind pedig a idő számított. A verseny során az egyes állomásokat egyenként értékelték a versenybírák és ezek összesítése alapján került ki a győztes csapat, valamint a legjobb egyéni beosztott, gépjárművezető és irányító.
Az eredményhirdetésen Mácsai Antal igazgató gratulált a tűzoltóknak, megköszönte, hogy lelkiismeretesen felkészültek a versenyre és legjobb tudásuk szerint teljesítették a feladatokat.
A megyei tűzoltó szakmai versenyen az alábbi eredmények születtek:
Egyéni beosztott tűzoltói kategória:
1. Windischmann Dávid tűzoltó őrmester - Mohács HTP,
2. Salamon Dávid tűzoltó őrmester - Komló HTP,
3. Schönberger Krisztián tűzoltó főtörzsőrmester - Pécs HTP.
Egyéni gépkocsivezetői kategória:
1. Ulrich Róbert tűzoltó őrmester - Pécs HTP,
2. Vigh Gábor tűzoltó főtörzsőrmester - Siklós HTP,
3. Peterke András tűzoltó törzszászlós - Mohács HTP.
Egyéni irányítói kategória:
1. Taksonyi Gábor tűzoltó zászlós - Komló HTP,
2. Dudás Gábor tűzoltó főtörzsőrmester - Szigetvár HTP,
3. Keresztes László tűzoltó hadnagy - Pécs HTP.
Csapatverseny:
1. Mohács HTP,
2. Szigetvár HTP,
3. Komló HTP.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Deák térre várják a mohácsi...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Petri György nevét viseli a megújult...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Ismét egy, a sínekre tett...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Újabb baranyai drogdílert kaptak el a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így látták száz esztendeje Mohács...