A mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola szaxofonosaink ezüstös hétvégéje
2013. december 02. hétfő 18:08

November 29. és december 1. között rendezték meg Pomázon az V. Országos Szaxofonversenyt, amelyen negyedik alkalommal vettek részt a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Az eseményről Köveskuti Péter küldött beszámolót szerkesztőségünknek.
A városunkat képviselő három versenyző mindkét fordulóban - előbb az elődöntőben, ahol egy kötelező, majd egy szabadon választott darabot kellett előadni, majd másnap a döntőben, ahol az ott előírt kötelező darabon felül, egy másik választott darabot játszottak, hogy minél több oldalukról mutassák meg tehetségüket - kimagaslóan szerepeltek.
Az I. korcsoportban: Horváth Zsanett 2. helyezést ért el, finom, kifejező hangjával és muzikalitásával varázsolta el a neves szakemberekből álló zsűrit. A II. korcsoportban, magabiztos, technikai tudásával, szép hangjával érdemelte ki a Patoč Dominik 2. helyezést. Míg a III. korcsoportban Gergely Máté, korcsoportjának legjobbjaként úgy nyerte el az ezüst minősítést, hogy első helyezést nem adtak ki.
A zsűri itt is kiemelte, hogy különlegesen szép hangon játszott Máté. Felkészítő tanáruk Hetyei Csaba, mint eddig minden megelőző versenyen, idén is elnyerte a Tanári Különdíjak egyikét.
A Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola a két különdíj egyikét kapta, a legtöbb növendéket, sikeresen indító iskolaként.
Külön köszönet illeti Balogh Ildikót, a pécsi Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskola korrepetitorát, aki közreműködésével, nagy segítségére volt versenyzőinknek az elődöntőben. Ugyancsak jelentős szerepe volt a szép sikerben Horesnyi Mónika zongoratanárnőnek, aki a váratlanul tartós táppénzre került Berentés-Varga Írisz tanárnőt helyettesítve, gyönyörű zongora játékával segítette a versenyzőket.
Képünkön balról jobbra: Hetyei Csaba, Gergely Máté, Horváth Zsanett, Patoč Dominik és a zsűri tagjai: Borbély Mihály - Liszt Ferenc - díjas Szaxofonművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, Kedl László - klarinét- és szaxofonművész, a Kőbányai Zeneiskola tanára, Götz Nándor - klarinét- és szaxofonművész Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, a kölni Modern Ensemble tagja láthatók.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Mohácson hadat üzennek a...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...
- Több hatóság engedélyét kell...
- Újra dübörög a banda: ismét...