A mohácsi önkormányzat nem mondta le a március 15-ei megemlékezéseket
2020. március 10. kedd 13:59
Városunkban pénteken kezdődnek a '48-as forradalomra és szabadságharca emlékező ünnepségek. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre.
Ugyan az ország számos városában elővigyázatosságból lemondták a március 15-ei megemlékezéseket, Mohácson a jelenlegi állás szerint megtartják az ünnepségeket.
Pénteken délben kezdődik a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola koszorúzással egybekötött ünnepi műsora a Petőfi-domborműnél.
A városi ünnepség délután öt órakor kezdődik az Ifjúsági Centrumban.
Ünnepi műsort adnak az MTÁI Széchenyi István Iskola diákjai, közreműködik a Mohács-Somberek-Palotabozsok Ifjúsági Fúvószenekar, beszédet mond: Balogh András történész
Vasárnap fél tízkor a Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület és a II. Lajos Cserkészcsapat megemlékezése, koszorúzása az 1848/49-es honvédő katonák tiszteletére emelt kopjafánál a református temetőben.
Beszédet mond: Pávkovics Gábor alpolgármester
Városunk egyébként több szempontból is fontos színhelye volt a forradalomnak. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre, egy komáromi kereskedő hozta hajón a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
A Dunánál tartott népgyűlésen Hatos Gusztáv, a város főjegyzője szónokolt. A kincstári sóházról leszedték a kétfejű sasos császári címert, és a fekete-sárga színeket magyar nemzetire festették át.
Mohácson Pécs mellett elsőként hoztak létre 1848-ban nemzetőrségi alakulatot, s ugyancsak úttörő módon Baranyában Mohácson és Pécsett tartottak először szabad önkormányzati és tanácsi választásokat az 1848. évi törvények szerint.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló garázst oltattak a tűzoltók...
- Két hármas karambol is történt a 6-os...
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Szerdán is érkezhetnek újabb záporok,...
- Megvásárolja a város a Szent János...
- Zorró, Pipás Gyuszi fia, Manitu...
- Csütörtökön végre már ismét...
- Csütörtökön ne induljon el túrzázni a...
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Ismét villámlásra, jégverésre...