A mohácsi kikötőben is horgonyoz majd a száznegyvennégy éves Lajta hadihajó
2014. március 13. csütörtök 18:00

Mohácson is megtekinthető lesz a hajókikötőben az Osztrák-Magyar Monarchia legöregebb fennmaradt csatahajója, a száznegyvennégy éves Lajta. Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából hagyja el a hajómúzeum Budapestet.
Nagyszabású megemlékezéseket tervez a kormány az első világháború centenáriuma alkalmából: a hadtörténeti múzeumban létrehoznak egy állandó kiállítást, és egy vonatmúzeum létrehozását is tervezik, jelentette be a napokban Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Az első világégés kitörésének századik évfordulóján a 2010-ben helyreállított, s azóta múzeumként működű Lajta hadihajó is elhagyja a fővárosi kikötőt, s végigjárja a Dunát, mielőtt elfoglalná végleges helyét a Parlament előtt.
Újra összeállítják a veszteséglistát
Az első világháborúban a magyar királyság területén besorozottak közül - beleértve a halottakat, a sebesülteket, az eltűnteket és a hadifoglyokat is - a magyar vesztes meghaladta 660 ezer főt - nincs olyan magyar család, amelyik ne lenne érintett ebben a történelmi tragédiában. Hende Csaba bejelentette, a tervezett programok közül az első világháborús veszteséglisták ismételt összeállítása, ezt a nyilvántartást ugyanis az 1950-es években egyszerűen elégették.
Nem akármilyen vízi járműről van szó. A világ első monitora, amely az alacsony hajótestű, erősen páncélozott, forgó lövegtornyos, géperejű hadihajó megnevezése, az Egyesült Államokban épült 1862-ben.
Mivel a típus bevált, mindenhol elterjedt, 1965-ig gyártották. Mára viszont már csak hét darab van belőle az egész világon, ezek egyike az Osztrák-Magyar Monarchia legöregebb fennmaradt csatahajója, a Lajta. Sajátossága, hogy ez az egyetlen abból a szériából, amelynél a kormányállást a lövegtorony tetején helyezték el.
Képünkön: a Lajta a fővárosi kikötőben (Forrás: kormany.hu)
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

