A meteorológusok szerint már tragikus az aszályhelyzet, s nem is várható javulás
2022. augusztus 16. kedd 15:17

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban - közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: "tragikus a helyzet".
Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik.
Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott.
Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota "elkeserítő képet mutat".
Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható.
Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33-38 Celsius-fokra lehet számítani.
Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás - ismertette a meteorológiai szolgálat.
MTI - Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...

