A mentőben segítették világra egy baranyai kismama gyermekét
2025. december 23. kedd 07:56

Nemrég egy Baranya vármegyei községbe kérte a mentők gyors segítségét egy 38 hetes kismama a sűrűsödő fájásai miatt, számolt be róla a mentőszolgálat.
Azt írták, a siklósi esetkocsi bajtársai perceken belül helyszínre értek.
A kismamát megvizsgálták, a mentőautóban azonban felgyorsultak az események, így az életmentők felkészültek a szülés biztosítására.
Bajtársaik segítségével az édesanya mindössze néhány perc alatt világra hozta a kis Jázmint, aki rögtön fel is sírt.
A kisbabát és büszke anyukáját helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők, ahol már apukával együtt közösen fejezték ki hálájukat bajtársaink munkájáért.
A történet különlegessége, hogy az esetkocsi egységének minden tagja több mint tíz éve teljesít szolgálatot, mégis ez volt az első alkalom, hogy az élet születésének ilyen közeli tanúi lehettek egy helyszínen.
A képen Sztankovics-Bakó Bettina mentőtiszt, Szabó Péter mentőszakápoló és Kovács Zsolt mentőtechnikus láthatóak a kis Jázminnal.
Forrás: OMSZ - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A mentőben segítették világra egy...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- Jövőre megduplázódik a családi...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Rajzsikerekről szólt a december: „Az...
- Metróbotrány: nem kértek a...
- Orbán Viktor: azt akarom, hogy a...
- Nézze meg a hatos lottó friss és...

