A megyehatártól Mohácsig kitiltották a nagy járműveket
2013. december 13. péntek 11:07
December 9-től kitiltásra kerültek a tolnai megyehatár és Mohács közötti főútról a 20 tonna összsúly feletti járművek - tudatja Dr. Hargitai János kormánymegbízott sajtóközleménye a teherforgalom korlátozásáról.
Magyarországon az európai uniós irányelveknek megfelelően július 1-én bevezetésre került a tehergépjárművek után a használatarányos útdíj fizetése. Díjkötelesek lettek az autópályák, valamint a gyorsforgalmi- és főúthálózat egyes szakaszai. Miután az autópályán megtett minden tíz kilométer után fizetendő útdíj több mint a duplája lett a főúton megtett hasonló távolság után lerótt díjnak, a fuvarozók, a tehergépkocsi vezetők a lényegesen olcsóbb megoldást választották.
Ennek lett a következménye, hogy Baranya megyében a teherjárművek nem az M/6-os autósztrádát használták, így az 56-os főúton a tolnai megyehatár és a Mohács város közötti részen jelentősen megnőtt a teherforgalom. Az egyes időszakokban már-már elviselhetetlen forgalom miatt a főút melletti községek lakói útlezárást is fontolgattak, Bár községben aláírásgyűjtés is kezdődött a helyzet sürgős megváltoztatására.
Az összegyűlt több száz aláírást a báriaktól átvettem és első lépésben ígéretet tettem az azonnali forgalomszámlálás és a teherautók fokozott ellenőrzésének megindítására. Egyben látva az útdíj bevezetésének ilyen hatását, felhívtam az állampolgárok figyelmét arra is, hogy az autópálya nem készült el teljesen, hiányzik a Bólytól a magyar-horvát határig vezető szakasza, így a fuvarozók nem tudnak a sztrádán a határig eljutni.
Tegnap a Magyar Közút Zrt. Baranya megyei igazgatója írásban tájékoztatott arról, hogy a forgalomszámlálások és a gépjárművek ellenőrzésének tapasztalatai alapján az 56-os számú főút tolnai megyehatár és Mohács város közötti szakaszáról a 20 tonna összsúly feletti, nem célforgalmi jelleggel közlekedő tehergépjárműveket, 2013. december 9-től a szükséges közúti jelzőtáblák elhelyezésével, kitiltották.
Bízom abban, hogy Bár és Dunaszekcső községekben ez az intézkedés a forgalom korábbi mértékűre történő csökkenését fogja eredményezni.
P é c s, 2013. december 13.
Dr. Hargitai János
kormánymegbízott
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...

