A májusban kezdett fürdőfejlesztő beruházást a kitűzött határidő előtt adják át
2014. szeptember 30. kedd 17:46

Eredetileg egy éves időtartamra, azaz 2015. májusára tervezték a Mohácsi Uszoda harmadik ütemében készülő munkálatokat befejezni, ám a kivitelező, a ZÁÉV Építőipari Zrt. és az alvállalkozóinak a dolgozói a beruházás véghajrájánál tartanak.
- Folyamatban van a sportmedence feltöltése, szerelik a pergola tetőket, a tereprendezéssel párhuzamosan végzik a térburkolást, a parkolók kialakítását és napokon belül befejezik az uszodatechnológia szerelését is. A kehelycsúszda már a helyén van és a másik, úgynevezett családi csúszda - ebben a szülők két gyermekkel egyszerre indulva csobbanhatnak a vízbe - egyik elemét is már beépítették - sorolta a befejező munkálatokat Bagó Béla, a városháza műszaki osztályának vezetője.
Mohácson a fedett, termálfürdőt 2012-ben adták át, ez megkapta a gyógyvizes minősítést. A szabadtéri élményfürdő részt már a múlt nyáron is használhatta a közönség, míg a most készülő sportmedencét és a csúszdákat ha ebben az évben már nem is lesz bátorsága sok embernek kipróbálni, a 2015-ös szezonban komplex létesítmény szolgálja a városban a kellemes kikapcsolódást.
A beruházás harmadik üteme közel félmilliárdos beruházás, amelyhez a város önkormányzata az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert támogatáson túl a költségek felét önerőből finanszírozta.
Képünkön: az uszodában a kehelycsúszda már a helyén van.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Továbbra sem látogatható a...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

