A Magyarok Kenyeréhez Bellyén a hónap végéig gyűjtik a búzát
2014. július 20. vasárnap 08:30

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége közreműködésével a szervezet bellyei székházában július végéig gyűjtik a búzaadományokat. A gazdakör számítása szerint ebben az évben is legalább egy tonna kenyérgabonát adhatnák át augusztus elején.
Az elmúlt évben 100 tonna búza gyűlt össze, ami a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő 2300 erdélyi gyerek egész évi kenyérszükségletéhez volt elég.
Képünkön: az előző évi mohácsi búzaösszeöntő ünnepség a Szent Miklós Vízimalomban.
Pécs városa kezdeményezésére a 2010-ben első alkalommal meghirdetett Magyarok Kenyere programhoz hazánk valamennyi megyéjén kívül a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről érkező búza összeöntő ünnepségét idén is augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban tartják. A kenyérgabonát részben itt, a zömét a szigetvári malomban őrlik meg. A lisztből készül augusztus 20-án a Szent Jobb Körmenet öt kilogrammos, valamint a pécsi ünnepségen megszentelésre kerülő nagy és kisebb kenyere, továbbá az adományozásra szánt több ezer cipó.
Az elmúlt évben 100 tonna búza gyűlt össze, ami a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő 2300 erdélyi gyerek egész évi kenyérszükségletéhez volt elég.
Képünkön: az előző évi mohácsi búzaösszeöntő ünnepség a Szent Miklós Vízimalomban.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

