A korábban vártnál is nagyobb víz érkezik a Dunán, Mohácsnál hat méterrel nő a vízszint
2024. szeptember 15. vasárnap 09:48

A néhány nappal korábban jelzettnél is nagyobb árhullám érkezik a Dunán, ugyanis a folyó felső részvízgyűjtőire az elmúlt huszonnégy órában több csapadék hullott, mint azt az előzetes számítások mutatták.
Mohácsnál vasárnap reggel még semmi nem utalt arra, hogy pár nap múlva már a városnál jár a dunai árhullám.
A folyó szintje még mindig nagyon alacsony, 222 centis volt, jövő szombaton azonban a frissített előrejelzés szerint a korábban vártnál jóval többet, csaknem nyolc métert mutathat majd a vízmérce.
Összehasonlításképp: idén júniusban Mohácsnál 779, tavaly szilveszterkor pedig 805 centis vizet mértek.
Az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét, azaz a hétszáz centimétert ennek alapján pénteken rendelik el.
Mivel azonban a víznek még ezt követően is lesz utánpótlása, elképzelhető, hogy a másodfokú készültség bevezetésére is szükség lesz. (Azt 850-es víznél, a legmagasabb szintűt 950 centiméteresnél rendelik el.)
A kompközlekedés egyelőre zavartalan, korlátozásokra legfeljebb nyolc méteres vízszint felett lehet majd szükség.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: MTI/Lakatos Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Mohácson rendezik a tanulásban...
- Orbán Viktor: azt akarom, hogy a...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Prémium minőségű tejet adó...

