A kézi aratás hagyománya kelt életre szombaton a mohácsi határban

Az előző napok esőzései nem sok jóval kecsegtettek, de végül semmi nem állta útját annak, hogy a Mohácsi Polgárok Olvasókörének tagjai július 12-én, szombaton nyolcadik alkalommal is a mohácsi határban ünnepelhessék az aratónapot, még ha a talaj helyenként kissé puhább és süppedősebb is volt a megszokottnál.

A vidám, dalos menet lovaskocsikkal és hintókkal indult az olvasókör Gőzhajó utcai székháza elől, miközben számos érdeklődő kerékpárral eredt a nyomába.

- A tiszteletünket szeretnénk leróni azok előtt, akik több száz éven keresztül ezzel a hagyományos módszerrel teremtették meg ennek a nemzetnek a kenyerét - hívta fel a figyelmet Szűcs László elnökségi tag a búzatábla szélén tartott köszöntőjében.

- Most már két emberöltő óta nem ismerjük a kaszát, de senki nem tudja, mivel fogunk aratni, ha egyszer nem lesz gázolaj. Szeretném, ha sokan eltanulnák azokat a fogásokat, amiket öregjeink hagytak ránk, és tovább örökítenék az utódokra - tette hozzá.

A Közel-Keleten 6500 évre visszanyúló nyomai vannak az aratás hagyományának - emelte ki beszédében Szekó József, Mohács polgármestere, aki a hazai viszonyokkal kapcsolatban megjegyezte: Mátyás király korában váltotta fel a sarlót a kasza, valószínűsíthetően németalföldi hatásra.

A mohácsi városvezető emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy az aratásnak is különböző változatai léteztek, de bármelyiket is nézzük, nem csak fizikai erőnlétet, hanem nagy szakértelmet is igényelt.

A Bognár Attila plébános által mondott áldás, valamint a táblagazdával történt humoros alkudozás után a „nagy teljesítményű, kis fogyasztású" brigád learatta a búzát, majd a lovas kocsik és a hintók visszaindultak az olvasókör székházához, ahol a dalárda és a sátorhelyi néptáncosok fellépést követően felvágták a friss kenyeret, melyet jó ízűen fogyasztottak el a megérdemelt aratóebédhez.

Képünkön: zajlik a hagyományos kézi aratás a mohácsi határban.

Cs. Á.