A héten birtokba vehették a felújított Csónakházat a mohácsi evezősök
2014. november 22. szombat 17:29

Mohácsnak az egyik legismertebb középülete a Duna-parton 1946 óta álló Csónakház, az MTE evezős szakosztályának birodalma, amely e hét elejétől teljesen megújulva fogadja az 1888-ban alakult városi torna egylet keretében edző és rendszeresen vízre szálló hatvan evezősét.
Évtizedekkel ezelőtt egy hajótárolót építettek csupán a partmentén, majd később a beton támfalra alapozva emeletet húztak rá és, a 60-as évek közepén egy toldalék épület is készült a lapos tetejű ingatlanhoz, hogy öltözőknek, fürdőknek és irodának is legyen helye.
Kívülről gyakorlatilag semmi nem látszik abból a több mint tízmilliós költséggel most befejezett átalakításból, aminek eredményeként viszont végre ideális körülményeket teremtettek az evezősöknek. Először is az öltözőket, fürdőket az emeleti részen alakították ki, ugyanis eddig a Duna vízszintjének mozgása gyakran visszaduzzasztotta a vízelvezető rendszert, így használni sem tudták ezeket a helyiségeket.
Eddig az öltöző és a konditerem egy légtérben volt, most külön két konditermet hoztak létre, teljesen felújították a víz- és a villamoshálózatot, a fűtést, illetve a szennyvízelvezető rendszert, kicserélték a negyven éves padlózatot, valamint a nyílászárókat. Az alsó szintre került a műhely és az iroda, s van már elég hely a hajók tárolására is, mert eddig kénytelen volt a szakosztály idegen területen is tárolni néhányat.
Az MTE a beruházáshoz két pályázattal jutott forráshoz, aminek a 30 százalékos önrészét Mohács önkormányzata megelőlegezte az egyesület részére, így az utófinanszírozott munkák időben készülhettek el. Az építő mesteri munkákat M&I kft. végezete Scheich István vezetésével, míg a gépészeti munkák kivitelezője Szidonya Gábor volt.
Képünkön: a napokban már a hajókat is a felújított helyiségben tárolhatják.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...

