A földhivatalban ettől kezdve az erdők kivételével minden termőföld regisztráltatása kötelező
2013. március 02. szombat 20:21

A múlt év decemberében hozott jogszabályok értelmében 2013. januárjától „aki termőföldet használ, köteles a használatot annak megkezdésétől számított 30 napon belül az ingatlanügyi hatósághoz nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni." Azaz, e rendelkezés kifejezetten a termőföldre vonatkozik, annak nagyságától függetlenül, ugyanis a törvénymódosítást megelőzően a bejelentési kötelezettség csak az egy hektár feletti területre volt érvényes.
Az új rendelkezések értelmében az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, amennyiben az az ingatlan nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő, gyep, nádas, fásított terület vagy halastó művelési ágban van nyilvántartva, tehát van aranykorona értéke.
Ez a zártkerteket is érinti.
A belterületi, egy hektár alatti területekre - amit a közhasználatban „kiskertnek" nevezünk - a regisztrációs kötelezettség nem vonatkozik. A bejelentési kötelezettség előírásával a kormányzatnak az a célja, hogy átláthatóvá tegye a földhasználati viszonyokat. Mint azt a törvénymódosítással kapcsolatos sajtótájékoztatóján a közelmúltban Szabó Csaba földügyekért felelős miniszteri biztos bejelentette, az állam "megújítani tervezi a háztáji gazdálkodás rendszerét, amelyhez szándékában áll támogatást is kapcsolni".
A másik új előírás, hogy azoknak a magánszemélyeknek, akik 2012. december 31-éig már bejelentett földhasználók voltak a Földhivataloknál, ez év március 30-áig be kell jelenteniük a személyazonosító számukat (korábbi néven: személyi számot) és az állampolgárságukat. Nem magánszemély földhasználóknak a cégjegyzékszámot és a statisztikai törzsszámot szükséges bejelenteni.
A földhivataloknál és a www.foldhivatal.hu honlapon a kétféle nyomtatvány elérhető. A bejelentések díjmentesek, ugyanakkor az azonosító adatok bejelentésének elmulasztása a jogszabályok alapján bírsággal sújtható.

Berta Mária
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Várhatóan csökken a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...