A Föld valahogy döcög majd tovább...Szívhez szóló verssel üzentek a színházigazgatók - Videó!
2020. április 11. szombat 19:42

Vidéki színházigazgatók szavalják Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz című versét a költészet napján, reflektálva a koronavírus-járványra.
A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tagjainak összefogásával készült videó a szervezet Facebook-oldalán érhető el - olvasható a tájékoztatóban.
Mint írják, az egyesület egyúttal kezdeményezi, hogy Reményik Sándor versének elmondásához az olasz és a magyar színművészek videója után csatlakozzanak a külhoni, magyar nyelven játszó színészek, valamint nemzetközi színházak művészei is online videóüzenetükben.
Ezzel kifejezve a remény, a koronavírus-járvány sikeres leküzdésébe vetett hit, valamint emberi és szakmai közösségeink megtartó erejét - írták.
Korábban a közösségi oldalon már megjelent egy videó, amelyben a Castello Errante olasz amatőr színésztársulat tagjai szavalják Reményik Sándor háborús versét.
A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.
Képünkön Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Ilyen a boksz: alázat nélkül nincs...
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...

