A fény emberei vagyunk, véli Dunai Tamás színművész, Mohács új díszpolgára
2016. augusztus 30. kedd 17:19

Édesapjának, Dunai Nándornak ajánlotta városunk új díszpolgára, Dunai Tamás a megtisztelő címet, aki sok szempontból példakép volt számára. „Mi, akik Mohácsnak köszönhetően díjazottként ülünk itt, a fény emberei vagyunk. Mert lehet bármilyen sötét, mi meggyújtunk egy szál gyertyát, s máris világos lesz", mondta a színművész az elismerés átvételekor.
A városháza dísztermében tartott, az államalapításra emlékező ünnepségen adta át Szekó József polgármester a városi kitüntetéseket.
A bensőséges hangulatú eseményen a Mohács díszpolgára címet Dunai Tamás színművész vehette át.
Dunai Tamás olyan életutat járt be, amivel alapvetően kiérdemelte ezt a megtisztelő címet. Tevékenysége, művészi hitvallása, eredményei példaként szolgálhatnak a mohácsi ifjúság számára is. A kitüntető díjra Szökőcs Béla grafikus, fotóművész javasolta, amit a város képviselő-testülete is elfogadott.
„Ötödikes lehetett, mikor szülei meglepték egy tangóharmonikával. Gász Miska bácsihoz járt zeneórákra, ő a szolfézs helyett rögtön föltárta előtte minden zene alapját, az akkordok csodás rendjét, az összhangzattant.
Az általános iskola hetedik osztályában alakították meg első zenekarukat, melyben a népes Faludi család egyik tagja klarinétozott, Kutasi Emil hegedült, Orbán Dani dobolt, Dunai Tamás tangóharmonikán játszott. A napközis bál volt a legnagyobb föllépésük, amúgy maguknak muzsikálgattak. Dunai Tamás elmondása szerint Mohácson pezsgett a zenei élet.
További díjazottak:
Pro Urbe Mohács Díj: Garamvári Gábor, Szökőcs Béla
Mohács Város Díszoklevele Díj: Hahnerné Feth Gabriella
Mohács Város Köznevelési és Közművelődési Díja: Mészáros Zita
Mohács Város Közszolgálati Díja: Dikán György
Mohács Város Egészségügyi Díja: dr. Kardos Mária
Mohács Város Szociális Díja: Égi Jánosné
Mohács Város Sport Díja: Takács Máté
Mohács Város Tisztelete Jeléül kitüntetés: Eller András, Pécsiné Spitz Krisztina
Mohács Város Tisztelete Jeléül posztumusz kitüntetés: id. Szűcs Péter
Volt szimfonikus zenekar, benne Dunai Tamás édesapja rézfúvós, bérma-keresztapja csellista, nővére és az osztályfőnöke hegedűs volt. Aki csak élt és mozgott a kulturális területen - zenélt is. Az Echnatons együttest, amit Szántó Dezsővel (a későbbi farostlemezgyár igazgatójával), Alföldi Gyulával, Simon Vendellel, Schnell Józseffel hozták létre. Ennek a zenekarnak már Baranya megyére kiterjedő rajongótábora is volt. Angoltudásuk ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, de hangulatosan és jól zenéltek...
Ha nincsenek ezek a zenei gyökerei, nem lett volna a harminc évvel későbbi Színészzenekar sem, és talán a Budapest Klezmer Band se hívta volna klarinétozni.
Kövesi Ica nénihez járt délutánonként irodalmi szakkörre és színpadi gyakorlati órákra. Kolbach Ferenc és Nagy Imre tanár uraknak köszönheti a magyar irodalom, Lieli Pista bácsinak a francia és az orosz nyelv szeretetét, azt, hogy bölcsész lett. De hogy színész lett, azt nagy részben Ica néninek köszönheti. Ica néni irodalmi színpadi délutánjain egy életre szólóan beleszeretett a költészetbe és a színházba. Minden Mohácson kezdődött", állt az elismerésre szóló javaslat indoklásában.
Az 1949-ben Mohácson született színművész édesapjának, Dunai Nándornak ajánlotta a megtisztelő címe, aki sok szempontból példa volt számára - egyebek közt azért is, mert 1956-ban, a jeges dunai árvíz idején Mohács-szigeten élete kockáztatásával mentette az embereket.
- Mi, akik Mohácsnak köszönhetően díjazottként ülünk itt, a fény emberei vagyunk. Mert lehet bármilyen sötét, mi meggyújtunk egy szál gyertyát, s máris világos lesz - fogalmazott az ünnepségen.
EQM - Fotó: dunaitamas.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...