A Bólyi Járás után csütörtökön a mohácsiban is képezik az önkormányzati képviselőket
2014. november 12. szerda 16:19

A megyében elsőként szerdán Bólyban kezdődött meg az önkormányzati képviselők kötelező képzése, csütörtökön a Mohácsi Járás képviselőit várják a Mohácson sorra kerülő oktatásra.
Ettől a választási ciklustól kezdődően az önkormányzati képviselőknek kötelező képzésen kell részt venniük, a fejtágítókon a testületi munka alapjairól, a helyhatóságok működéséről tanulnak.
Erre az eskü letételétől számítva három hónapon belül kell sort keríteni, ennek megfelelően a Baranyai Kormányhivatal is megszervezte már a fejtágítókat, sőt a Bólyi Járás képviselői számára szerdán már meg is tartották azt, csütörtökön pedig a Mohácsi Járás képviselőit várják a Mohácson sorra kerülő oktatásra.
Az egynapos képzés során többek között a helyi önkormányzatok szerepéről, a képviselő szerepéről, jogairól és kötelezettségéről, a helyhatóságok feladatairól és gazdálkodásáról, valamint törvényességi felügyeletükről tartanak előadásokat.
Mivel a részvétel kötelező, annak időtartamára felmentést kérhetnek a képviselők a munkavégzés alól, s az így kiesett munkabérüket is megtérítik számukra.
Polgármesterek felmentve
Némiképpen meglepő módon a képzést csak a képviselőknek írták elő a törvényhozók, a polgármestereknek nem. Ettől függetlenül azonban érdeklődésük esetén tőlük sem tagadják meg ismereteik bővítését, vagyis részt vehetnek az előadásokon.
A nemzetiségi önkormányzatok tagjainak szintén részt kell majd venniük az oktatáson, nekik azonban haladékot ad erre a törvény, a kormányhivatal várhatóan 2015 második felében szervezi meg részükre az oktatást.
A képviselőknek vizsgázniuk nem kell, az előadásuk után anonim tesztet töltetnek ki velük. Aki elmegy a képzésre, erről szóló tanúsítvány lesz a jutalma.
Kérdés persze, mi lesz azokkal, akik nem hajlandók részt venni a kötelező okításon: az erről rendelkező önkormányzati törvényben nem kötöttek ki szankciókat. Az biztos, hogy a mandátumát ezért senki nem veszítené el, viszont a vérmesebb képviselő-testületek szervezeti és működési szabályzatuk alapján büntethetik lógós társaikat, akár a tiszteletdíjuk kifizetését is felfüggeszthetik.
Képünk a Bólyban szerdán tartott oktatáson készült (Forrás: kormányhivatal).
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

