A balfácán pécsi vasutas esete Horthy Miklóssal - Börtön lett a fura ötlet vége

2022. szeptember 16. péntek 12:25

A balfácán pécsi vasutas esete Horthy Miklóssal - Börtön lett a fura ötlet vége

Bornírt ötlet volt, ami Kovács István fejéből kipattant. Ráadásul még a kivitelezésbe is komoly hiba csúszott. A vonalbejáró pályamunkás szerette volna felhívni magára a főnökei figyelmét, egy bravúros felderítéssel. Ez szerencsétlenkedése okán sikerült is neki, de nem az elképzelések szerint. Haszon helyett letartóztatással járt az eset. Írta meg a Dunántúl, 1935. szeptember 4-én. Pedig még a kormányzónak, Horthy Miklósnak is jutott epizódszerep, aki Harkányba látogatott. 

 

A jelentés szerint vakmerő merényletkísérlet történt Pécshez közel. Nehéz az esetet minősíteni, mert a próbálkozásnál több volt, de komoly kárt, sérülést nem okozott a tett. Aminek azért előzményei is akadtak. A negatív hős, Kovács István akkor, '35-ben, tizenegy éve szolgált a vasúton. Vonalbejáró pályamunkásként dolgozott, a pellérdi állomás melletti egyes számú vasúti őrházban lakott, a feleségével együtt. A szolgálati szabályzat értelmében, naponta be kellett járnia a Pécstől Pellérdig tartó vonalszakaszt.

Feladatát jól is teljesítette, ennek ellenére nem volt elégedett a helyzetével. Már hosszú ideje várt az előléptetésére. de az, csak nem akart megtörténni.

Ezért tehát Kovács gondolt egy több mint merészet, aztán a tettek mezejére lépett.

Kitalálta, hogy leleplez egy szabotázst, amit ő maga készített elő. Akkor az elöljárói végre felfigyelhetnek arra, milyen fontos része is ő a gépezetnek.

Mivel Horthy Mikós kormányzó éppen Harkányban mondott beszédet az „Anyák ünnepén", augusztus 29-én, ezért a pécsi főpályaudvarról a rendezvényre elindult egy sínautó. Hárman ültek benne. A kocsit Huszár Kálmán vezette, mögötte foglalt helyet dr. Tóth Tibor, helyettes üzletigazgató, valamint Szöllőssy Ferenc főintéző, a forgalmi osztály vezetője. A trió 13 óra 30 perckor startolt, mert a vasutasokat akarták képviselni a harkányi rendezvényen. De elsőre messze nem jutottak, csupán a 42., illetve 43. szakasz közötti pályarészig. Mert ott érte őket egy váratlan esemény!

A harkányi üzenet

Horthy kormányzó hosszasan beszélt Harkányban, az „Anyák ünnepe" kapcsán, Felemelte szavát az „egykék" ellen, vagyis azon családokat szólította meg, ahol csupán egyetlen gyermek született. A szónok szerint különösen igaz volt mindez azon a vidéken, ahová útja éppen vezetett. Úgy vélte, mindenkinek meg kellett volna értenie az üzenetet, aki nem akarhatta, hogy falujában elnémuljon a harang, hogy apja házában idegen jövevények üssenek tanyát.

Ugyanis korának James Bond-féle szereplője, Kovács, a vasutas, ott leszerelt egy telefondrótot az oszlopról. A legalsó vaskapocstól, a sínpár túlsó oldalán lévő betonoszlopig a vezetéket áthúzta, középre meg elhelyezett rajta egy porceláncsigát, éppen fejmagasságban. Úgy gondolta, majd önmaga felfedezi az összeesküvést, érkezéskor, pár száz méterrel a helyszíntől megállítja a várt járművet, mert arról értesítették korábban. De a hiba sajnos becsúszott.

Valaki pontatlan volt, vagy a masiniszta, vagy a bakter. De a megmentő késve érkezett a tett színterére. A sínautó szélvédője nekiütközött a keresztbe feszülő tárgynak, az ablak pedig betört. Más, komolyabb kár nem keletkezett. A küldöttség tovább tudott haladni, Kovács meg ott állt dermedten. Lemaradt élete kalandjáról. A botcsinálta elkövető, miután felocsúdott, elrohant a pellérdi állomásra, ahol bejelentette a történteket. De némileg kiszínezve, három elkövetőről számolt be. akik őt husángokkal megtámadták. Viszont zavarba jött, ellenmondásokba keveredett, végül rá terelődött a gyanú, előállították.

Az ügyészség is belépett a nyomozásba. Kovács beismerő vallomást tett, bár azt hamarosan visszavonta. Ennek ellenére őrizetét a továbbiakban is fenntartották. Fokozva a galibát, hamarosan a posta is feljelentést tett, rongálás miatt.A vádlottat végül a törvényszék, még 1935. december 2-án bűnösnek monda ki, gyilkossági kísérlet büntette miatt.

Ezért kettő és fél éves fegyházbüntetésre ítélte a balfácánt.

Képünk illusztráció.

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com