19-en sérültek meg múlt héten Baranyában, egyikük meghalt

2019. november 12. kedd 16:31

19-en sérültek meg múlt héten Baranyában, egyikük meghalt

Baranya megye közútjain a múlt héten 61 közlekedési baleset történt, amelyből 14 személyi sérüléssel járt, 47 pedig anyagi kárral végződött. A személyi sérüléses balesetek során összesen tizenkilencen sérültek meg, tizenketten könnyebben, hatan súlyosan, egy kerékpáros a kórházba szállítását követően életét vesztette.  

 

A balesetek közül három esetben felmerült az ittasság gyanúja is. Ebben az évben már 53 esetben okozott sérüléssel járó balesetet ittasan állapotban lévő sofőr. Ezek közül három halállal végződött!

A halálos kimenetelű baleset 2019. november 7-én 6 óra után pár perccel történt Szigetvár és Zsibót között. Egy személygépkocsi közlekedett Szigetvár felől Zsibót irányába, amikor haladása során áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd a jármű elejével nekiütközött a vele szemben haladó kerékpárosnak.

A 77 éves kerékpáros a baleset során olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Forrás: BMRFK