170 liter tisztaszesszel fogott meg egy szerbet Szajknál a NAV
2015. január 27. kedd 08:06

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 170 liter tisztaszeszt találtak egy szerb férfi autójának átalakított gáz- és üzemanyagtartályában Szajk mellett.
A pénzügyőrök a Mohácshoz közeli község külterületén ellenőriztek egy szerb személygépkocsit. Már az átvizsgálás kezdetekor gyanús volt számukra, hogy a raktérben egy gáztartályt helyeztek el. A tüzetesebb vizsgálat megállapította, hogy azt oly módon alakították át, hogy alkalmas legyen folyadék tárolására és szállítására.
A személygépkocsi üzemanyagtartálya ugyancsak átalakított volt erre a célra. A tartályokból összesen 170 liter adózatlan tisztaszesz került elő.
Az ellenőrzést végzők a mintegy 1,2 millió forint értékű tisztaszeszt, valamint a gépkocsit lefoglalták, és költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál. Ezzel egyidejűleg jövedéki eljárást is indítottak, ahol a bírság összege meghaladhatja az 1 millió forintot.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél- dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Már csak néhány hét, s indul a...

