Baranyában is egyre több bölcsőde várja a gyerekeket, új kisdedóvók épülnek
2020. február 24. hétfő 09:41

Sok kisgyermekes anyának okoz fejtörést, hogy pici gyerek mellett hogyan oldja meg a munkába való visszatérést. Ehhez a kormány is igyekszik számukra segítséget nyújtani különböző támogatási lehetőségekkel. A témához kapcsolódóan a héten Pécsett szakmai fórumot tartottak, amelyen - a családvédelmi akcióterv eredményei mellett - a bölcsődei férőhelyek bővüléséről is beszámoltak az EMMI, a kormányhivatal és a megyei önkormányzat vezetői.
Míg 2010-ben az országban 326 településen működött bölcsőde, mára már 787 helyen érhető el ez az ellátási forma.
Ez természetesen a férőhelyek számában is hasonló mértékű bővülést eredményezett: az elmúlt tíz évben Baranya megyében 618-al nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, így jelenleg 1688 kicsit tudnak fogadni a bölcsődékben.
A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Őri László a téma kapcsán hangsúlyozta: a megyében közel 4 milliárd forint áll rendelkezésre bölcsődei fejlesztésre, aminek köszönhetően már most hat új bölcsőde várja a gyerekeket.
A fórumon a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: a kormány a jövőben is folytatja a bölcsődei férőhelyek bővítését, de más eszközökkel is támogatja a munka és családi élet összehangolását.
Dr. Horváth Zoltán tájékoztatása szerint ezek közé tartozik a nagyszülői gyed bevezetése, amely lehetővé teszi, hogy 2020. január 1-jétől a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá váljanak gyermekgondozási díjra, ha vállalják, hogy részt vesznek az unoka gondozásában - fűzte hozzá. A kormánymegbízott elmondta: a családvédelmi akcióterv már tavaly bevezetett elemei iránt is nagy az érdeklődés Baranyában. A legnépszerűbb a babaváró támogatás, amellyel kapcsolatban az elmúlt év júliusától idén február közepéig 4300 ügyfél kereste fel a baranyai kormányablakokat - egészítette ki.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Decemberben változik a menetrend,...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ezen a napon robbant fel...
- Jól halad Magyarország tengeri...

