Vízügyi együttműködésről állapodott meg kínaikkal a Debreceni Egyetem

2015. május 06. szerda 12:13

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az Aquaprofit magyar vállalat a kantoni Szun Jat Szen egyetemmel és egy sencseni vállalattal felszín alatti vizek feltárásáról és hasznosításáról. A megállapodást szerdán ismertették a sajtóval Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.

Az öt évre szóló megállapodás keretében - amelyet áprilisban írtak alá Kínában - a két egyetem és a két ipari szereplő közösen fogja végezni felszín alatti vízforrások feltérképezését, feltárását és védelmét Dél-Kínában. Az együttműködés kiterjed szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók cseréjére is.

Nádasi Tamás, az Aquaprofit cég vezetője - egyszersmind a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának elnöke - elmondta: Kínában az óriási fejlődés komoly vízhiányt eredményezett; néhány nagyváros már kénytelen 300-400 kilométeres távolságból beszerezni az ivóvizet.

Szükségessé vált a felszín alatti vízforrások feltárása, ehhez innovatív megoldásokra, új technológiákra van szükség. Ezeket Kína egyrészt szeretné megvásárolni, másrészt megtanulni, ezt szolgálja a négyoldalú, két egyetem és két vállalat között létrejött magyar-kínai megállapodás - mondta. Kínában jövőre indul a XIII. ötéves terv, a tartományokban és városokban hamarosan kiírják a pályázatokat, az együttműködés célja, hogy részt vegyenek legalább egy, most induló projektben - tette hozzá. Vang Hong-Liang, Kína budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa elmondta: a kínai vállalatok hídfőállásnak tartják Magyarországot a kelet-közép-európai régióban. Bizonyíték erre, hogy a kínai tőke egyik fő befektetési célpontja Magyarország, eddig bő 3 milliárd dollár értékű kínai beruházás valósult meg Magyarországon - mondta. 

Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal kínaí közreműködéssel megvalósuló fejlesztését, a Huawei telekommunikációs cég beruházását, és hogy két kínai citromsavgyár létesült, illetve létesül Magyarországon. Megemlítette, hogy a Bank of China is Budapesten hozta létre regionális központját.

Utalt rá, hogy a következő feladat a Magyarországra irányuló kínai beutazó turizmus fellendítése; tavaly 90 ezer látogató érkezett Magyarországra Kínából, míg a térségi éllovas Csehországba 200 ezer.

(mti)