Több mint húsz év után ismét Pécsett mérték össze tudásukat a jövő közgazdászai

2019. április 14. vasárnap 09:22

Több mint húsz év után ismét Pécsett mérték össze tudásukat a jövő közgazdászai

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának 2019. április 11-13. között. 

 

Hosszú idő után újra Pécsett mérhették össze tudásukat az ország fiatal közgazdászai, hiszen utoljára 1995-ben volt erre példa. Az eseményen 44 tagozatban mutatták be önálló kutatásaikat, eredményeiket a hallgatók. A tudományos dolgozatok száma meghaladta a 400-at is.

Szinte valamennyi hazai közgazdaságtudományi karról és a határon túlról (Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról) is érkeztek vendégek a rendezvényre.

Szendrő Péter, az OTDK-mozgalom alapítója hangsúlyozta: „Ez a fajta rendezvénysorozat egyedülálló a világban. 64 éve annak, hogy az alapjait kitalálták. Jelenleg országosan mintegy 7000 főt jelöltek az országos diákköri konferenciára. És az OTDK tartós menedzsmenttel működik, a közgazdaságtudományi pedig az egyik legnagyobb szekció."

A tudományos munka mellett számos színes programon is részt vehettek a diákok.

Csütörtökön egy TEDx rendezvénnyel zárhatták a napot, ahol többek között meghallgathatták Réz Anna filozófus, az Üvegplafon platform alapítójának prezentációját, valamint Kiss Anita (Sberbank) mesterséges intelligenciáról, Hirsch Tímea (ITSH) rendrakás pszichológiájáról, illetve Váradi József (Wizz Air) sikerhez vezető útról tartott előadását. Péntek este pedig a Soulwave koncertjén élvezhették ki a jól elvégzett munka utáni felszabadult öröm pillanatait.

Az idei OTDK-n került először átadásra a Roska Tamás díj, amelyet Berezvai Zombor nyert el, és tartotta meg előadását az innovativitás jelentőségéről az élelmiszeriparban résztvevő kisvállalkozások esetében. Roska Tamás (1940 - 2014) Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas magyar villamosmérnök volt, informatikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Nevéhez fűződik a CNN-chip kifejlesztése, valamint a neurális hálózatok kutatásának megindítása Magyarországon.

Újdonságot jelentett a rendezvényen a középiskolások jelenléte is, akik olyan programokon vehettek részt, mint például a „Kutatótanoncok kerekasztala", amelyen interaktív beszélgetésre nyílt lehetőségük korábbi OTDK versenyzőkkel, győztesekkel.

Ahogyan Bódis József oktatásért felelős államtitkár fogalmazta meg a megnyitón: „Kemény terep az OTDK! A kreativitás, a kritikus gondolkodás és a komplex problémamegoldás olyan, jövőben fontos készségek, amik a jelenleg még nem is létező munkákhoz elengedhetetlenek, és ezek itt mind előtérbe kerülnek."

A szombati díjátadón közel 4,5 millió Ft, számos különdíj, vállalati, támogatói ajándék került kiosztásra a díjazottak számára.

A nyertesek között említhetjük a PTE Közgazdaságtudományi Karról a következő hallgatókat:

Első helyezettek és témáik:
- Szabó Máté: Uradalmi erdőgazdálkodás a Dráva mentén a dualizmus korszakában
- Bosnyák Krisztián: Tőkeszerkezeti döntések empirikus vizsgálata tőzsdei vállalati mintákon

Második helyezettek és témáik:
- Győrffy Kristóf: Szervezeti tehetségmenedzsment a magyar közgazdasági és üzleti szakkollégiumokban
- Istenes Krisztián Attila: Merre tovább kontrolling?
- Szabó Gábor: Az utazási irodai szolgáltatások igénybevételének megváltozása az Y, Z generáció fogyasztási preferenciáit vizsgálva

Harmadik helyezettek és témáik:
- Krőhnung-Székely Károly Máté: Internet-of-things eszközökön alapuló döntéstámogató rendszerek az üzemanyagnorma meghatározásában
- Ignácz Henrietta: Merre tovább? Az alapképzésről a mesterképzésre való átlépésre ható tényezők vizsgálata a diplomás pályakövető rendszer keretében
- Gáspár Ákos: A magyar és olasz alapszakos közgazdászok karrieraspirációinak vizsgálata és összehasonlítása
- Geisz András: A rövid- és hosszú távú tőkeallokációs időhorizont teljesítménykülönbsége az amerikai tőkepiacokon a 2008-as pénzügyi világválság után

Különdíjasok:
- Szabó Máté: Uradalmi erdőgazdálkodás a Dráva mentén a dualizmus korszakában
- Kásler Dóra: A dél-balatoni fürdőélet fejlődése a szocializmus idejében
- Fritz Renáta: Ki fogom bírni, ha napokig nem jutok közösségi médiához: fogyasztói reagálás hiányhelyzetre
- Biró Zsófia: A MOL 2030-as stratégiájának pénzügyi megvalósíthatósága és hatása a tulajdonosi értékre

Forrás: PTE