Szerdán kezdődő diáksztrájkot szeretnének a tüntetők
2012. december 18. kedd 08:21
Szerdán kezdődő általános diáksztrájk melletti felhívást tettek közzé hétfőn éjjel Budapesten azok a tüntetők, akik hétfőn délután az oktatási államtitkárság épülete előtt a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért demonstráltak.
A néhány száz főiskolai, egyetemi hallgató arról is döntött, csatlakoznak a szerdára tervezett budapesti "télirózsás forradalomhoz", valamint arról, hogy hallgatói fórumot szerveznek szerdán délután a sztrájkhoz kapcsolódóan, illetve kedden megkeresik sztrájkjuk szándékával a középiskolák igazgatóit.
A fórum résztvevői Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írtak, melyben azt kérték: a felsőoktatási törvény módosítása előtt menjen el a hallgatói fórumukra, hogy tárgyaljanak a felsőoktatást érintő kérdésekről.
A hallgatók kidolgozták annak a videoüzenetnek a szövegét is, amelyet közzétesznek a médiumokban a sztrájkról. Ebben többek között az szerepel, hogy "változást követelünk, a kormány új oktatási tervezetét nem fogadjuk el, követeljük a törvénymódosítás elnapolását", illetve "megalapozott, szakmai döntést, nem egy egy-két-nap alatt összefércelt törvényvázlatot". A kommüniké hozzáteszi: "ha követeléseink nem teljesülnek, szerdán békés, általános sztrájkba kezdünk, és csatlakozásra hívunk minden szimpatizánst és érintettet".
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Szamócával trükköző őstermelőket...