Sportszervezetekkel kötött megállapodást a pécsi egyetem
2015. január 28. szerda 12:47

Hallgatók gyakorlati képzését érintő megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (PTE TTK) és tizennégy sportszervezet a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
A határozatlan időre szóló együttműködésnek köszönhetően az egyetem sportszervezőnek tanuló mintegy kétszáz diákja Somogy és Baranya megyei sportszervezeteknél töltheti szakmai gyakorlatát.
Gábriel Róbert biológus professzor, a kar dékánja a dokumentum aláírásával kapcsolatban hangsúlyozta: a megállapodás összhangban van azon kormányzati szándékkal, hogy a sport kiemelt figyelmet kapjon a nemzet egészsége érdekében. Úgy vélte: a sportnak a személyiségre is kedvező hatása van, az oktatási intézmények és a sportszervezetek pedig sokat tesznek, tehetnek azért, hogy a fiatalok e téren is megfelelően fejlődjenek.
Prisztóka Gyöngyvér, az egyetem sporttudományi intézetének helyettes vezetője azt hangsúlyozta: a megállapodás a felsőoktatási intézmény és a sportszervezetek bizalmi viszonyára épül, és minden szereplő számára előnyökkel jár. Kiemelte: a gyakorlati képzés során a diákok tapasztalatokat szereznek, az egyesületek működését pedig az idősebbek mellett fiatal, kreatív munkaerő segíti.
Képünkön Gábriel Róbert látható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

