Raoul Wallenberg-díjat kapott a PTE egyik szakkolégiuma

2019. január 18. péntek 13:14

Raoul Wallenberg-díjat kapott a PTE egyik szakkolégiuma

Szerdán délután adták át az idei díjazottak számára a Raoul Wallenberg-díjat, melyet a Raoul Wal-lenberg Egyesület és Alapítvány alapított 2010-ben azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állít-son a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A Raoul Wallenberg-díj Bíráló Bizottság döntése értelmében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Wlislocki Henrik Szakkollégiumát is díjazták. 

 

A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel. A díjat polgárjogi aktivisták, civil szervezetek, települési önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, intézmények, vagy ezek munkatársai, írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek közösségei, egyházi személyek, egyházi közösségek kaphatják, amennyiben a bizottság arra érdemesnek találja tevékenységüket, társadalmi szerepvállalásukat.

A Raoul Wallenberg-díjat Buzás-Hábel Géza, a Wlislocki Henrik Szakkollégium elnöke vette át köszönő szavak kíséretében. Derdák Tibor, a Bíráló Bizottság elnöke így indokolta a szakkollégium elismerését: „A Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszéke mellett 2001 óta működik a Wlislocki Henrik Szakkollégium. A felsőoktatásban a tehetséggondozást szolgáló, hagyományosnak mondható szakkollégium megfelelő kereteket nyújtott ahhoz, hogy a romológia iránt érdeklődő hallgatókat segítse szakmai, tudományos előrehaladásukban. Emellett célként fogalmazódott meg a pécsi egyetemre bekerülő roma származású, többségükben hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi tanulmányaik elvégzésében való támogatása. A PTE szakkollégiuma tutori rendszer működtetésével és különböző közösségi programok megvalósításával igyekezett a szakkollégisták intézményi kötődését erősíteni, és ezzel együtt az egyetemen való bentmaradásukat segíteni." - mondta az elnök.

A PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium 2013 és 2018 között európai uniós támogatással működött, és az úgynevezett roma szakkollégiumok számára biztosított forrásokból is részesült. Ebben az időszakban száznégyen vettek részt minimum egy félévet a programban, abszolutóriumot kilencen, míg felsőfokú végzettséget harmincöten szereztek, és tizenöten továbbtanultak az egyetemen. A 2018-as őszi félév Tudományos Diákköri versenyen a szakkollégiumot képviselve hárman vettek részt, és mindhárman továbbjutottak az országos fordulóra, és mindannyian a szakkollégium keretein belül végzett kutatásukkal szerepeltek. Sőt, a Vajdasági Tudományos Diákköri versenyen szekciójában első helyezett lett a PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium hallgatója.

„A szakkollégiumban megvalósított projekt a lemorzsolódás megelőzése mellett a tehetséggondozás és az értelmiségivé válás feladatait is magára vállalta és vállalja. Ezek a neveléstudományban ha-gyományosan egymástól külön tárgyalt pedagógiai feladatok ez esetben egyetlen, közös térben való-sultak meg." - hangsúlyozta Derdák Tibor.

 

Forrás: PTE