„PTE Party tér” is lesz az idei Fishing on Orfűn

2015. május 07. csütörtök 13:25

„PTE Party tér” is lesz az idei Fishing on Orfűn

A Pécsi Tudományegyetem (PTE), mint Magyarország első egyeteme elkötelezett híve a tradíciók megőrzésének és az igényes programoknak. Ennek megfelelően az idei, június 17-20. között zajló Fishing on Orfű fesztiválon a számos remek zenekar és egyéb program mellett a PTE is képviselteti magát, az erről szóló megállapodást Zeller Gyula, a PTE rektorhelyettese és Bokor Zoltán, a Fishing on Orfű Kft. ügyvezető igazgatója írta alá a csütörtöki sajtótájékoztató keretében. 

„Bízom benne, hogy ez az együttműködés nem egy egyszeri dolog lesz, hanem egy hagyomány kezdete" - mondta el a sajtótájékoztatón Zeller Gyula gazdasági, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes. „Fontos számunkra, hogy az un. „Z" generációhoz is eljussunk, erre pedig tökéletes fesztiválnak ígérkezik a Fishing on Orfű."

Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, lesz „PTE nagyszínpad" és „PTE party tér" is, utóbbin ingyenes egészségügyi szűréseket biztosítanak a nagyközönség számára. Ráadásul az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő egyetemi fúvós zenekar, a PTE Brass Band és a már az egyesült államokbeli egyetemeken, a Harvardon és Princetonon is elismert és szeretett PTE Táncegyüttes révén egy új kulturális színfolttal gazdagodik a Fishing on Orfű, hiszen számos fellépésük lesz a PTE party téren.

„Már elővételben elfogyott valamennyi jegy, és ezt a bravúrt egymást követő második évadban sikerült elérni, amivel a Fishing on Orfű egyedülálló a hazai fesztivál-palettán" - mondta érthető büszkeséggel Bokor Zoltán, a Fishing on Orfű Kft. ügyvezető igazgatója.

Takács Gyula, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke kiemelte, hogy a vizsgaidőszak után nagyszerű esemény lehet a PTE hallgatói számára a fesztivál, amelyen fontos, hogy az egészségügyi szűrésekkel és a minőségi programokkal a pécsi egyetem is hozzá tud járulni a fesztivál színvonalának emeléséhez.

„Összesen 118 fellépő lesz a Fishing on Orfűn" - ismertette a programot Lovasi András, a Fishing on Orfű tulajdonosa. „A Kispál és a Borz második, vagyis utolsó előtti tematikus koncertje is itt kerül megrendezésre, de ezen kívül is számos kiváló együttest lehet majd hallani."

A teljes program elérhető a www.fishingonorfu.hu oldalon. Egy igen érdekesnek ígérkező kuriózummal is előrukkoltak a sajtótájékoztatón a szervezők, ugyanis lesz víziszínpad is, ahol napi két akusztikus minikoncertet lehet meghallgatni, akár strandolás közben, matracon fekve, hideg folyadékot szürcsölgetve.

Forrás: PTE - Fotó: Kálmány Ferenc/MTI