Még mindig bennmaradnak a diplomák a nyelvvizsgák hiánya miatt
2015. július 10. péntek 11:07

A hiányzó nyelvvizsga miatt a végzett hallgatók harmada-negyede nem kapja meg diplomáját, de van, ahol ez az arány meghaladja a 60 százalékot is - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
A lap szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a diplomák öt, a Szolnoki Főiskolán több mint 60 százalékát kellett visszatartani.
Beszámolnak a nyelvvizsgához segítő diplomamentő programról is, amelyen csaknem kilencezer fiatal vesz részt, és az eddig vizsgázók kilencven százalékban sikerrel jártak.
A Népszava arra hívja fel a figyelmet, hogy több százezer forintot is visszakérhet az állam azoktól a hallgatóktól, akik 2012 őszén kezdték meg tanulmányaikat és nem szerezték meg diplomájukat a képzési idő másfélszerese - két éves képzés esetén három év - alatt. Hozzáteszik, hogy lehetőség van kitolni az augusztus 31-én lejáró határidőt, valamint mentességet kérni a visszafizetés alól.
Forrás: eduline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Magasabb fokozatba kapcsol a...
- Újabb üzem, egy korszerű pékség...
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...