Jól érzik magukat az Angliában tanuló diákok
2014. március 11. kedd 10:30

A külföldön tanuló magyar diákok azért mennek el, mert színvonalasabb tanulmányokra és több munkalehetőségre vágynak - derül ki a Milestone Institute felméréséből.
A Milestone oktatási intézet saját diákjait kérdezte meg, hogy miért döntöttek a külföldi tanulás mellett, mennyire elégedettek a kinti élettel, és beigazolódtak-e előzetes félelmeik. A felmérésben 116 diák vett részt, 88 százalékuk 17 és 21 év közötti. A diákok által adott válaszokból kiderül, hogy többségük kifejezetten jól érzi magát odakint, és elégedett mind a tanulmányok minőségével, mind a társasági élettel.
A Milestone egy korábbi felmérésében arra is rákérdezett, hogy terveznek-e hazatérni a kint tanuló magyarok. A tanulmányok befejezése után a diákok 61 százaléka Nagy-Britanniában maradna, és csak öt százalékuk térne haza. Öt évvel diploma után a válaszadók 56 százaléka egy harmadik országban (nem Magyarországon, vagy Nagy-Britanniában) képzeli el a jövőjét. A családalapítást 44 százalékuk már Magyarországon képzeli el, 38 százalékuk harmadik országban, 17 százalékuk Nagy-Britanniában.
A hazatérés fele húzók a család, a barátok és az otthonosság érzése miatt jönnének haza, a távolmaradók a karrierlehetőségeket, a magasabb jövedelmet és az önmegvalósítás fontosságát emelték ki.
Forrás: Milsetone Institute
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...