Itt a feketeleves: újabb szak, amit megszüntetne a kormány
2015. május 24. vasárnap 13:45

Bár a Magyar Közlönyben még nem hirdették ki az új felsőoktatási szakjegyzéket, az Origo információi szerint a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzés biztosan rajta van a megszüntetésre szánt szakok listáján. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erről körülbelül egy hete értesítette az ELTE Természettudományi Karát. A most felvételizőknek egyelőre nem kell aggódniuk.
Bár még csak négy éve indult, máris bezárhatják a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzést az ELTE-n - írta az Origo. A szak megszüntetésének hírét Palugyai István is megerősítette. Az újságíró, aki indulása óta tanít a karon, elmondta, hogy őket is meglepetésként érte a hír, és reménykednek abban, hogy még sikerül meggyőzniük a kormányt, hogy változtasson a döntésén.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi diákoknak és a most felvételizőknek nem kell aggódniuk. Az ő képzésüket akkor is befejezik, ha „bekövetkezik a legrosszabb".
A felsőoktatási államtitkárság a hírek szerint azzal érvelt, hogy a szak tanfolyamként vagy PhD-képzésként elérhető lenne. Ez azonban számos neves oktatót elriasztana, vendégként ugyanis kiváló kutatók és kutatóintézetek, nagyvállalatok kommunikációs vezetői tartanak rendszeresen előadásokat a diákoknak.
A Tudománykommunikáció a természettudományban MSc képzést 2011-ben alapították. A szakra természettudományos alapvégzettséggel lehet jelentkezni, a legtöbb hallgató végzett biológus, geográfus vagy környezettanos. Ezen kívül műszaki, agrár-, valamint orvosi tanulmányok után is részt lehet venni a képzésen.
A képzés azért is különleges, mert ez a világszerte Science Communication néven ismert szak első kelet-közép-európai mesterfokú (MSc) képzési programja.
Forrás: eduline.hu - Fotó: Marjai János/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...
- Magasabb fokozatba kapcsol a...