Hatalmas elismerésben részesült az ELTE
2015. június 18. csütörtök 08:56

A nemzetközi és országos felsőoktatási rangsorok készítőit összefogó szervezet tagja lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Observatory on Academic Ranking and Excellence (IREG) tagja lett. Az egyetem a hazai és nemzetközi rangsorok vezető magyar intézménye, valamint szakembereinek az egyetemi rangsorok elemzésében, készítésében is másfél évtizedes gyakorlatuk van, ami lehetővé tette a tagfelvételt - mondta el Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője.
A kutatócsoport a tagság révén képviselni tudja a nemzetközi tudományos és felsőoktatási versenyben lényegesen rosszabb adottságokkal rendelkező magyar intézmények szempontjait a rangsorok fejlesztéseiről zajló vitákban.
Fábri tájékoztatása szerint az információk és együttműködések segítségével hatékonyabban épülhetnek be a rangsorok tanulságai az intézményi stratégiákba Magyarországon. A mostani tanácskozáson az egyes szakterületek (például a mérnöki, orvosi és társadalomtudományi) sajátosságait vizsgálták, valamint a felsőoktatásban érdekeltek (hallgatók, oktatók, gazdasági szereplők) véleményét ismerték meg a szakértők - jelezte Fábri György.
Képünkön Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője.
Forrás: eduline.hu - Fotó: Kovács Tamás/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Magasabb fokozatba kapcsol a...
- Újabb üzem, egy korszerű pékség...