A magyar felsőoktatásban jó helyen vannak a hallgatók
2023. szeptember 01. péntek 11:40
A magyar felsőoktatásban jó helyen vannak a hallgatók - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanévnyitó ünnepségén pénteken.
Bódis László arról beszélt, hogy négy évvel ezelőtt hét magyar egyetem volt a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek öt százalékában, mostanra 11-re nőtt a számuk, közben megnégyszereződött a szabadalmak száma is a magyar egyetemeken, valamint majdnem 80 százalékkal nőtt a kiváló nemzetközi tudományos lapokban megjelent publikációk száma.
Idén a magyar felsőoktatásba 106 ezer diákot vettek fel, ez egyharmaddal több, mint tavaly, közülük ötezren pedig a BME-n kezdik meg tanulmányaikat - ismertette a helyettes államtitkár.
Mindezek alapján jó esély van elérni azt a célt, hogy 2030-ra a világ legjobb 100 egyeteme között legyen legalább egy magyar, a legjobb 100 európai között pedig legalább három - emelte ki Bódis László.
A diákoknak azt tanácsolta, hogy vegyenek részt már az egyetemei évek alatt a kutatásban, és ne úgy gondoljanak az egyetemre, mint egy kötelező folyamat részére, amely után kezdődik majd a "nagybetűs élet", hanem kezdjenek el együttműködéseket kialakítani az oktatókkal és a vállalatokkal, amelyeknél a gyakorlatukat töltik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Gyermek háziorvosi ügyelet Mohácson
- Az Európai Tanács aggódik a romák...
- Nagy bajban a PMFC, Győrből is pont...
- Panasziroda, Rizikó Tours,...
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy...
- „Utcakép" a Dunáról: a Mohács...
- Hétfőn még meleg lesz, aztán széllel...
- A szocik emelték a rezsit, ha...
- Tovább nőhet idén a Baranyában költő...